Gyanús emberekről, kockázatosnak ítélt tüntetésekről készít feljegyzéseket több európai országban az amerikai nagykövetség, amely miatt több észak-európai országban törvénysértéssel gyanúsították meg a külképviseleteket. Hasonló adatgyűjtési programja a budapesti amerikai követségnek is van, de a követség szerint ez nem sérti a magyar törvényeket és csak a nagykövetség biztonságának növelését szolgálja. A magyar Belügyminisztérium állítása szerint nem tudott erről…
Egy nappal meghosszabbítja a pultból értékesített termékeknél a fogyaszthatósági időt a Tescónál használt mérleg, ez szabálytalan - erre figyelmeztette nyáron a cég vezetőit saját minőségellenőrük.
Összesen 162 millió forint értékben osztott szét jutalmat 2010. júniusában, közvetlenül távozása előtt - titokban - a Fidesz által a Magyar Rádió élére segített Such György, aki 2006-től 2010. július 31-ig töltötte be az elnöki tisztséget.
Tarlós István főpolgármester Pető Györgyöt nevezte ki a Fővárosi Közterület-felügyelet, valamint az újonnan megalapított Budapesti Biztonsági Iroda Nonprofit Kft. élére. Pető György korábban nemcsak kémelhárító volt, Óbudán szocialista alpolgármesterként, és az MSZP-frakció vezetőjeként dolgozott együtt a főpolgármesterrel.
A rendőrség az egész megye területén érvényben lévő veszélyhelyzetre való tekintettel nem engedélyezi a péntektől tervezett devecseri demonstráció megtartását - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság.
Teljesen normális, hogy amikor nem akarunk tovább mobilnetezni, akkor kirántjuk az usb modemet, lehajtjuk a laptop fedelét, és továbbállunk. A sietségnek azonban ára van, a HWSW tesztje szerint a Telenor feltöltőkártyás mobilnet csomagja ilyenkor tovább számolja a netezéssel töltött perceket.
Egy rendőrségi szóvivőtől is megkaphatták a sajtó munkatársai trükkös mobilos csalókról szóló álhírt. A kétezres évek eleje óta terjedő franciából fordított átverés idén újra népszerűvé vált az interneten.
A Közép-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség tavaly engedélyezte, hogy a most balesetet szenvedett vörösiszap-tározó melletti kazetták gátjait megmagasítsák, és a tározótereket „túltöltsék”, ami egyes szakvélemények szerint akár a gátszakadás egyik oka is lehetett.
A több hektáros gyümölcsösökből nem csak néhány kilogrammot lopnak a tolvajok, zsákszámra mérik a mennyiséget. Ráadásul a lebukás veszélye miatt kapkodva szedik a tiltott gyümölcsöt, s olykor az sem baj, ha törik vele együtt a faág is. Másfél órás munkával, akár harminc-negyvenezer forintot is le lehet szedni a például az almafákról.
2010 szeptemberében a Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányságon alig egy hónap leforgása alatt 14 rendőrt helyeztek előzetes letartóztatásba "hivatalos személy által kötelességszegéssel, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett vesztegetés" gyanúja miatt. A társadalom nagy része szkeptikus, ha ilyen esetekben ítélethozásról van szó, nem bíznak abban, hogy a bűnösöket valóban felelősségre vonják tetteik miatt.
A bukott miniszterelnök elveszítheti mosonmagyaróvári timföldgyárát - írja a Magyar Hírlap.
Magyar kommandós, a paksi Farsang János nyerte meg az egyéni versenyt Orlandóban, a különlegesen képzett rendőri egységek világbajnokságán; a szintén paksi Neutron csapata összetettben harmadik lett.
Lévai Katalin, egykori szocialista képviselőt egy fiatal leszbikus lány zaklatja.
Majdnem 300 kilogramm bélsárral szennyezett csirkehúst talált és zároltatott a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal nemrég a Tesco egyik áruházában, míg egy másik üzletben egeret találtak ugyanebben az akciós termékben.