Letöltendő fegyházbüntetést kért az ügyészség Tanyi Györgyre és társaira, akiket a Lakatos Csaba ügetőhajtó ellen 1996-ban elkövetett merénylettel vádolnak. A sportolóra pár másodperc alatt négyszer tüzeltek, amikor egy kivilágított udvari részen tartózkodott; három lövés találta el: a tarkóján, a törzsén és a lábán, de túlélte a támadást.
A Pásztói Rendőrkapitányság új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a 45 éves K. Attila és a 49 éves K. István ellen.
Néhány napja több kormánypárti lapban is megjelent, hogy egy szélsőjobboldali zenei szubkultúra jelképeit viselte a Teréz körúti robbantással gyanúsított P. László, amikor legutóbb az előzetes letartóztatásának meghosszabbítására kísérték a bíróságon. A Magyar Idők azt írta: a fiatalemberről készült fotó alapján több szubkultúra-szakértő is a nemzetiszocialista black metal (National Socialist Black Metal - NSBM) jelképeit azonosította, ezekhez hasonló szimbólumok tűnnek fel az Aryan (árja) Black Metalban is. A Privatkopo.hu megkérdezte minderről a gyanúsított apját.
A rendőrök keresik azt a 20-25 év körüli férfit, aki megszúrt egy nőt a főváros VIII. kerületében.
Az Oroszlányi Rendőrkapitányság kényszerítés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást egy 35 éves vértessomlói lakos ellen.
Lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya Sz. György 61 éves és K. Attila 38 éves budapesti lakosok ellen.
Szóváltást követően dulakodott családtagjaival nyíregyházi otthonukban egy 24 éves férfi 2017. május 22-én, kora délután. A vita során a férfi feltehetően egy késsel - könnyű sérüléseket okozva - megsebesítette 25 éves nővérét.
„Tudomásul kell venni, hogy az élet megy tovább. (…) Igen, hiába vetnek meg sokan, de venni fogok egy új autót, és amint az egészségem engedi, vezetni is fogok” - nyilatkozta a Blikknek Molnár Richárd „Ricsi” három nappal azután, hogy a húszas éveiben járó barátnőjének vásárolt Mercedes C63 AMG típusú sporkocsival - vélhetően a megengedettnél nagyobb sebességgel - „beleszállt” egy kanyarodó Citroenbe a Dózsa György úton. A balesetben két fiatal férfi életét vesztette, egy sérült életéért jelenleg is küzdenek az orvosok. A Privatkopo.hu annak nézett utána, miből él a 40 éves „Ricsi”, miből futja neki több tízmilliós luxusautókra.
„Iskolai tanulmányaink során beleverték a fejünkbe, „ellenforradalom”, aztán kiderült, mégsem - forradalom volt. Fejből fújjuk a másodfokú egyenlet megoldási képletét, de nem tudjuk, mi a sikkasztás, csalás, megtévesztés között a jogi különbség. Nem tanulunk minimális jogismeretet sem, amivel életünk során találkozunk, felhasználják ellenünk - de inkább kihasználják a tudatlanságunkat, félelmeinket. Most elkezdünk erről beszélni, példákat mutatunk, ahogy a megoldott ügyek a kezünkbe kerülnek” - így kezdődik egy olvasó levele, amelyet teljes terjedelemben közöl a Privatkopo.hu, mivel tanulságos esetről van szó.
Kórházba került öt gyermek Vésztőről, mert a gyanú szerint bódító hatású anyagot ehettek. Az „apát” kiskorú veszélyeztetése bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt bűnügyi őrizetbe vették.
A Kecskeméti Nyomozó Ügyészség vádat emelt az ellen az arab fordító ellen, aki meghamisította a röszkei tömegzavargás miatt indult büntetőeljárásban az egyik megvádolt migráns nyilatkozatát. Az ügyészség ezért büntetőügyben elkövetett hamis tanúzás bűntettével vádolja a magyar állampolgárságú, arab nyelvű tolmács-szakfordítót.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság XI. kerületi Rendőrkapitányság szolgálatban lévő újbudai körzeti megbízottjai 2017. május 20-án, a hajnali órákban észrevették, hogy két férfi Budapesten a XI. kerület Október huszonharmadika utcai megállóban várakozó villamoson ellopja az ott alvó utas mobiltelefonját.
Vádat emeltek azzal a nővel szemben, aki bódult állapotban magára hagyta a kisgyermekét tavaly nyáron, Soroksáron. Az ügyészség kiskorú veszélyeztetésével vádolja az „anyát”, amely bűncselekmény törvény szerinti büntetési tétele egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság XX. és XXIII. kerületi Rendőrkapitánysága eljárást indított felfegyverkezve, csoportosan elkövetett rablás bűntett elkövetése miatt - ismeretlen tettesek ellen.
A Salgótarjáni Rendőrkapitányság kábítószer-kereskedelem bűntett és kábítószer birtoklás vétség megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást K. Zsolt 41 éves, és kábítószer birtoklás vétség megalapozott gyanúja miatt O. Rezső 35 éves salgótarjáni lakosok ellen.