A mentők értesítették a rendőrséget, hogy egy férfi végezni akart magával, Baracson. A bejelentés után a rendőrök egy mezőgazdasági területen megtalálták az öngyilkossági kísérletet elkövető férfi élettársát és nevelt fiát holtan.
Ártatlan ember tölti büntetését a Győr melletti állatmenhely tulajdonosának megölése miatt - állítja az áldozat családja. Ők tudni vélik, ki a valódi tettes, és meg is nevezték. Egy volt magyar rendőrt akarnak a vádlottak padján látni.
Gyermekpornográfia, szexuális kényszerítés és zsarolás miatt őrizetbe vették azt a budapesti férfit, akit múlt héten, csütörtökön találtak meg autója csomagtartójába zárva, a gyömrői erdőben.
Összehangolt akció keretén belül fogták el H. János Zsoltot a Tatai Rendőrkapitányság és a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói 2013. október 13-án, hajnalban. A 45 éves férfi egy tatai családi házat alakított át szórakozóhellyé, ahol a szeszesital mellett hölgyekért is fizethettek a vendégek…
Várhatóan mintegy ötmillió forint bírságot szab ki adathordozókkal kapcsolatos szerzőijog-sértések miatt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), miután ellenőrző akciója során több mint félszáz alkalommal tapasztalt jogsértést.
A tűzoltók segítségével szabadítottak ki egy férfit a monori rendőrök csütörtökön autója csomagtartójából, ahová három fiatalember zárta be, miután megverték és kirabolták. Az elkövetőket elfogták és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat.
A Komárom-Esztergom megyei Naszály egyik buszmegállójában várta a 40 éves férfi azt a fiatalt, aki többször is bántalmazta a fiát. Csak a nevét kérdezte és már szúrt is.
Egy bulvárlap megfogalmazása szerint „egy népes magyar kolóniával” lakott egy bérlakásban három napig Rostás Elemér (51) és fia, Henrik (26), akik múlt hét végén szöktek el ároktői házi őrizetükből. Úgy tudják, a ház II. emeleti lakásában Rostásék ismerősei, „egy népes família” lakott, akik a rajtaütéskor nem voltak otthon.
Napok óta kering a Facebookon egy levél arról, hogy az egyik váci általános iskolában két fiú késsel egy harmadikat orális szexre kényszerített. A Váci Napló megkereste az ügyben eljáró Pest Megyei Rendőr-főkapitányságot, ahol nem cáfolták a hírt.
A rendőrségre bejelentés érkezett arról, hogy egy valkói családi ház kertjében a tulajdonos kábítószert termeszt. A gödöllői nyomozók szerdán megjelentek a családi háznál, ahol a tulajdonos elmondta, hogy ő csak csilipaprikát és paradicsomot termeszt a fóliasátorban.
Elfogták az ároktői banda házi őrizetből megszökött két tagját Svájcban szerda kora este - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata a rendőrség honlapján.
Fegyverrel raboltak ki egy K&H bankfiókot a főváros XIII. kerületében, a Béke úton. Nem sérült meg senki, a rabló pedig elmenekült.
Az e-útdíj rendszer működőképes, nemzetgazdasági szempontból beváltotta a hozzá fűzött reményeket, teljesülni látszik az az éves szinten 150 milliárd forintos bevétel, melyet vártak tőle - jelentette ki Kibédi Varga-Lajos, az e-útdíj szakmai projektszóvivője a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
2013. június 24-én, Kiskunfélegyházán, egy, a Kölcsey utcában egyedül sétáló idős asszonyt útbaigazítás ürügyével szólított le egy fiatalember. A beszélgetés közben az ismeretlen férfi hirtelen kitépte a sértett kezéből a táskáját, majd nyakából az aranyláncait is megpróbálta letépni. Mivel a láncok elszakadtak és a földre estek, azokat nem tudta ellopni. Ezt követően az eltulajdonított táskával a helyszínről kerékpárral elmenekült.
Összesen 15 évnyi börtönbüntetést osztott ki - nem jogerősen - a Budapest Környéki Törvényszék arra a négytagú bandára, melynek tagjai egy közúti intézkedés során brutálisan rátámadtak a velük szemben intézkedő rendőrökre 2011 októberében, Érden. A bíróság elrendelte három vádlott előzetes letartóztatását, így ők a tárgyalótermet bilincsben hagyták el.