Hét év fegyházbüntetéssel sújtott folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt a Debreceni Ítélőtábla egy férfit, aki több alkalommal szexuális aktust létesített 12 évnél fiatalabb lányával - közölte a táblabíróság.
Szeméremsértés és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség egy 49 éves férfi ellen, aki gyermekeket molesztált a baranyai megyeszékhely egyik játszóterén - tájékoztatott a vádhatóság.
A rendőrök keresik azt a három férfit, akik a gyanú szerint több személyt bántalmaztak egy belvárosi vendéglátóhelyen.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság V. kerületi Rendőrkapitánysága nyomozást indított - egyelőre ismeretlen tettesek ellen - rablás bűntett elkövetésének gyanúja miatt.
Tizenkét éven át élt kettős életet egy aszódi családapa: a büntetlen előéletű, fuvarosként dolgozó K. Csaba környezetében igaz keresztény családapaként volt ismert, aki hat gyerekét „kérlelhetetlen szigorral” neveli, de közben egyik lányával rendszeresen közösült.
Testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Váci Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya N. Ervin 46 éves nagymarosi lakos ellen.
A szolgálatban lévő járőrök a megadott személyleírás alapján perceken belül elfogták a feltételezett elkövetőt.
A fővárosi rendőrök elfogták azt a két érdi férfit, akikhez köthető autókereskedésekben több olyan kocsit találtak, amelyek alvázszámát átütötték és rendszámát kicserélték.
Egy, a fullank.hu portálhoz bizonyítékokkal eljuttatott információ szerint egy magyar úszónő csalással juthatott ki a 2016-os riói olimpiára. A jegyzőkönyv hamisításban - ami felveti az okirat-hamisítás gyanúját - gyakorlatilag a magyar úszósport teljes vezérkara részt vett, részben a kivitelezésben, részben pedig úgy, hogy tudtak róla, de nem jelezték sehol, hallgattak.
A rendőrség tájékoztatása szerint a 27 éves budapesti D. Gábor 2016. november 20-án, 12 körül a Budapest I., Várkert rakparton bántalmazott két jegyvizsgálót, majd elhagyta a helyszínt. A sértettek közül az egyik férfi nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.
A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság nyomozást folytatott egy 40 éves férfival szemben, aki erőszakkal elvette egy helyi lakos pénztárcáját.
Felfüggesztett fogházbüntetésre ítélhetik azt a hajdúböszörményi asszonyt, aki 2015-ben börtönben fiainak drogot küldött, de egyik szállítmány sem ért célba. A címzettek két különböző börtönben ülnek, a nő volt a kapcsolattartójuk, így rendszeresen küldhetett nekik csomagot.
A Budapesti IX. Kerületi Ügyészség indítványával egyezően a bíróság előzetes letartóztatásba helyezett egy szír állampolgárságú férfit, aki a megalapozott gyanú szerint szexuális erőszakot követett el egy magyar nő sérelmére Budapesten - írta a PestiSrácok.hu-nak küldött közleményében a Fővárosi Főügyészség.