Egy 61 éves pálfai lakos tett bejelentést a központi segélyhívóra 2020. március 20-án, az esti órákban arról, hogy egy ismerőse megverte, és pénzt követelt tőle.
Súlyosítást kért az ügyészség arra a pedagógusra, aki molesztálta a tanítványát az egyik budapesti általános iskolában. Az ügyészség azt szeretné elérni, hogy az 50 éves férfi soha többé ne taníthasson kiskorúakat.
A rendőrök őrizetbe vettek egy 59 éves nőt, aki - előzetes szóváltást követően - megszúrta az élettársát, Tatabányán.
A Tiszavasvári Rendőrkapitányság rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást L. Antal 23 éves tiszavasvári, L. András 20 éves, valamint L. Kristóf 23 éves hajdúdorogi lakosok ellen.
Megölte 90 éves nagyanyját egy 34 éves somogyjádi férfi, Eddén, a rendőrök még helyszínen elfogták - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság, szombaton.
A tatabányai rendőrök egy 34 éves férfit vettek őrizetbe, akitől kábítószergyanús anyagot is lefoglaltak.
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség vádat emelt azzal az „anyával” szemben, aki kunszentmártoni otthonában megölte 3 éves kisfiát.
Közveszéllyel fenyegetés bűntett miatt hallgattak ki gyanúsítottként egy 23 éves pusztaberki férfit a Nógrád megyei nyomozók.
Egy kehidakustányi nő tett bejelentést a rendőrségre 2020. március 18-án, a kora esti órákban arról, hogy megjelent nála a volt barátja, aki többször arcon ütötte, és a veszekedés során egy lőfegyverrel vagy annak utánzatával a levegőbe lőtt.
Az Esztergomi Járási Ügyészség a két rendbeli, csoportosan elkövetett rablás bűntette miatt indult ügyben vádiratot nyújtott be azzal a letartóztatásban lévő két férfival és egy nővel szemben, akik két férfitól erőszakkal vették el az értékeiket.
Nyíregyházi Járásbíróság közveszéllyel fenyegetés és hamis vád miatt 2 év és 6 hónap fegyházra ítélte azt az asszonyt, aki azzal fenyegetőzött, hogy felrobbantja a mátészalkai hajléktalanszállót. M. Sz.-t 3 évre eltiltották a közügyektől is.
Egy férfi a budapesti tömegközlekedés során több sértettet is bántalmazott előzetes szóváltás után, a Fővárosi Főügyészség ezért vádat emelt ellene, és letöltendő börtönbüntetésre ítélést indítványoz.
Egy pár prostitúcióra kényszerített egy szellemi fogyatékossággal élő, gondnokság alatt lévő nőt, akinek lakhatást biztosítottak a házukban — tájékoztatott a Zala Megyei Főügyészség.
A Debreceni Járásbíróság kifosztás bűntettének megalapozott gyanúja miatt 2020. március 16-án egy hónapra elrendelte egy fiatal lánynak a letartóztatását.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást M. P.-né 59 éves ajaki lakos ellen.