A gyanú szerint a két közlekedésrendészeti járőr rendszeresen pénzt kért (és kapott) gépkocsik vezetőitől, cserébe pedig eltekintett a szabálysértési eljárás kezdeményezésétől, vagy a helyszíni bírság kiszabásától.
Az erzsébetvárosi rendőrök elfogták azt a két nőt, akik a gyanú szerint szemétszállítás helyett rendszeresen fosztogatták egy Budapest VII. kerületi dohánybolt árukészletét.
A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség indítványával egyetértve a Pécsi Ítélőtábla - az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyva - másodfokon is bűnösnek mondta ki azt a vádlottat, aki féltestvére sérelmére szexuális bűncselekményt követett el.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. Kerületi Rendőrkapitánysága felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.
A Pest megyei fiatalember ismerkedni szeretett volna egy kiskorú lánnyal, aki egy idő után elutasította. Ezt a vádlott nem tudta elfogadni és két hónapon keresztül több mint ezer üzenetet küldött neki.
A Salgótarjáni Rendőrkapitányság kifosztás bűntett megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást H. Attila 20 éves, továbbá orgazdaság vétség megalapozott gyanúja miatt M. Tiborné 40 éves és R. Tamás 50 éves salgótarjáni lakosok ellen.
Rekordgyorsasággal, mindössze 6 hónappal az alakulását követően kényszertörölte a cégnyilvántartásból a Veszprémi Törvényszék Cégbírósága a Benflotti-Ker. Kereskedelmi Kft-t. A társaság ügyvezető-tulajdonosa a balatonfüredi polgármester felesége, dr. Bókáné Katona Tímea volt, aki 2010 óta önkormányzati képviselőként tevékenykedik Alsóörsön. A kényszertörlés az asszony korábbi cégében felhalmozott jelentős köztartozás meg nem fizetésével állt összefüggésben.
A Debreceni Törvényszék ítéleti tényállása szerint a büntetett előéletű vádlott nem tudta feldolgozni, hogy felesége nem akar vele élni, ezért válásukat követően hónapokon keresztül több alkalommal személyesen - időnként mással is üzenve - fenyegetőzött azzal, hogy leönti sósavval, illetve élettársával együtt leszúrja. „Egy szombaton elvágom a torkodat!” - alig egy héttel a késes támadás előtt ilyen durván fenyegette más jelenlétében a volt feleségét.
Az Érdi Járási Ügyészség indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki korábbi barátnője kiskorú unokahúgát csábította el.
A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya vádemelést javasol a 27 éves tiszakécskei gyanúsítottal szemben.
A Nyírbátori Rendőrkapitányság rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást P. Cs. 34 éves nyírbátori és P. F. 33 éves penészleki lakosok ellen.
Székesfehérváron, a Huszár utcában történt verekedésről érkezett bejelentés a rendőrségre 2020. október 14-én, délután. A helyszínen elfogtak egy 17 éves fiatalt, aki a gyanú szerint hangos szóváltást követően megütött egy ugyancsak fiatalkorú lányt, de ez nem volt elég, a lány védelmére kelő férfit úgy orron ütötte, hogy az elszédült, elesett és súlyosan megsérült.
A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat azzal a letartóztatásban lévő nővel szemben, aki féltékenységből mellkason szúrta az élettársát. A Tatabányai Törvényszék ítéletet hozott az ügyben.
A Pest Megyei Főügyészség vádat emelt két férfival és egy nővel szemben, mert közös ismerősüket az egyik férfi halálra verte, míg a másik két személy a nyomok eltüntetése érdekében a holttest felgyújtásában segédkezett.