Ritkán van olyan szerencséje a rendőrségnek, hogy egy betörő házhoz menjen a gyanúsításért, de most ezt történt: egy 38 éves jánoshalmi férfi bejelentést tett a kiskunhalasi kapitányságon arról, hogy 28 éves ismerőse kirabolta.
Ma bíróság elé áll az a férfi, aki még 1996-ban brutálisan végzett egy férfival Kiskunfélegyházán. Nem egyedül követte el a bűntényt, tettestársa tíz éve elhunyt.
A macedón férfi 140 millió forint értékű kábítószert próbált meg autója ülésébe rejtve az országba csempészni, azonban Dolly, a Csongrád megyei szolgálati kutya lebuktatta.
A rendőrök rövid idő alatt azonosították, majd elfogták azt a fiatalembert, aki egy miskolci iskolában erőszakkal elvette társa telefonját.
Üzletszerűen elkövetett kerítés és kitartottság bűntette miatt emelt vádat a Békéscsabai Járási Ügyészség egy férfi és két nő ellen, akik hosszabb időn keresztül nőket közvetítettek egy békéscsabai szórakozóhelyen a vendégek részére.
Robbanóanyaggal való visszaélés bűntette miatt emelt ma vádat a Fővárosi Főügyészség egy budapesti férfival szemben, aki házilag gyártott robbanóanyagokat fővárosi lakásán.
Prostitúciós tevékenység végzésére utaló telefonbeszélgetéseket rögzített Andy Vajna jelenlegi feleségével, Palácsik Tímeával összefüggésben 2011-ben a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat - értesült a Privatkopo.hu. A titkos lehallgatásokra a Répás Lajos és társai ellen - kerítés bűntette és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt - a Nemzeti Nyomozó Iroda által folytatott büntetőeljárás keretében került sor. Palácsikot 2012 májusában, tanúként hallgatták ki az ügyben, amelynek során tagadta, hogy szexuális szolgáltatást nyújtott, ugyanakkor elmondta, hogy bejelentett jövedelemmel nem rendelkezett.
Szabó „Szőke” Ferenc hét évig - 2015 nyaráig - dolgozott „szurkolói koordinátorként” a Ferencváros sportklubnál. Kubatov Gábort, az egyesület elnökét, a Fidesz alelnökét és pártigazgatóját közel 30 éve, az 1990-es évek eleje óta ismeri. „Amikor még autószerelőként dolgozott, gyakran a családomnál ebédelt” - jegyezte meg. A férfi, aki emberölés miatt 10 évet töltött börtönben, most azt állítja, hogy 2013 márciusában - korábbi állításával szemben - Kubatov közvetlen köréből bízták meg azzal, hogy az embereivel szorítsák ki a Fidesz-székház területéről a tüntető diákokat. De mesélt más, nem kevésbé érdekes dolgokról is a Privatkopo.hu bűnügyi portálnak. (Helyreigazítás a cikk végén.)
A budaörsi rendőrök elfogtak és gyanúsítottként kihallgattak egy 20 éves tárnoki férfit.
Vádat emelt az ügyészség két férfi ellen, akik egy évvel ezelőtt, néhány napon belül két járókelőt is megtámadtak az értékeikért, Budapesten.
Előzetes letartóztatásba helyezték szerdán Busch Béla sztárügyvédet, egykori bírót, az ELTE büntetőjogi tanszékének korábbi vezetőjét, valamint több tankönyv szerzőjét.
Rablás bűntett, súlyos testi sértés vétség és közokirattal visszaélés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást a Miskolci Rendőrkapitányság H. Tibor 19 éves helyi lakossal szemben.
A Pásztói Rendőrkapitányság zsarolás bűntett megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást egy 24 éves tari lakos ellen.
Húsz év fegyházbüntetésre ítélt a Miskolci Törvényszék kedden, zárt tárgyalást követően egy férfit, aki kiskorú hozzátartozói sérelmére követett el szexuális bűncselekményeket.
A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy mernyei lakos ellen.