A Győri Fellebbviteli Főügyészség az elsőfokú ítélet helybenhagyását indítványozta abban az ügyben, amelyben a szülők mulasztása miatt meghalt egy 2 éves gyermek.
A Balassagyarmati Járási Ügyészség vádat emelt egy 23 éves férfi ellen, aki fenyegette és megütötte az őt elhagyni szándékozó barátnőjét.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt egy fiatalkorú fiú ellen emberölés előkészületének bűntette miatt, aki azt tervezte, hogy korábbi általános iskolájában, vagy a középiskolájában tömegmészárlással járó iskolai lövöldözést fog végrehajtani.
Svájcban adta fel magát az a 33 éves B. Tamás, aki ellen négy kábítószer-kereskedő társával egyetemben még 2022-ben adott ki körözést a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI). Tavaly hármukat elfogták, míg a negyedik körözött február végén adta fel magát Debrecenben. A kör most zárult be.
A Győri Járási Ügyészség két rendbeli gyermekpornográfia bűntettével vádolt meg egy fiút, aki egy-egy 12 év alatti gyermeket - nyilvánvaló szexuális szituációban - ábrázoló felvételt szerzett meg, illetőleg osztott meg.
A Kecskeméti Járási Ügyészség kifosztás miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki egy 86 éves asszonyhoz szőnyegárusítás ürügyével bejutva, ellopta a befőttes üvegben tartott 1 millió forint spórolt pénzét.
Egy pécsi iskola igazgatója tett feljelentést a rendőrségen 2024. március 14-én azért, mert előző nap az iskola melletti lakás ablakából meztelenül mutogatta magát egy férfi, és közben önkielégítést végzett. Ezt az utcáról az iskola tanulói látták.
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt két férfi ellen közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette és más bűncselekmény miatt. Az elkövetők menetjegy nélkül utaztak a villamoson, majd az intézkedő jegyellenőröket a megállóba érve ököllel ütlegelték.
A Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség minősített emberölés bűntettének kísérlete miatt nyújtott be vádiratot egy férfi ellen, aki volt feleségének új élettársát késsel megszúrta.
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen fegyveresen elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntette miatt. Az elkövető közös italozás után gázriasztó fegyverrel fenyegetve azt követelte ismerősétől, hogy menjen be a lakásába, és köszönje meg a vendéglátást az élettársának.
A Fidesz ifjúsági szervezetének volt hódmezővásárhelyi alelnökét, Fátyol Józsefet azzal vádolják, hogy három éve jelentős mennyiségű marihuánát termesztetett egyik ismerőse tanyáján. A vádirat szerint a drog eladásából akarta fedezni a háza felújítását. Tettéért akár öt év szabadságvesztést is kaphat.
A Fővárosi Főügyészség vádat emelt egy magyar párral és a férfi anyjával szemben, akik belföldön és Ausztriában is prostitúcióra kényszerítettek egy cselekvőképességet korlátozó gondokság alatt álló nőt.
Kajdi Csaba (Cyla) cége is abban a Budapest XIII. kerületi cégtemetőben végezte, amelynek működéséről a közelmúltban terjedelmes cikkben számolt be a Privátkopó bűnügyi portál. A kft.-t édesanyjával, Básti Annamáriával közösen gründolták, az ügyvezetői tisztséget is együtt töltötték be. Két és fél éve, 2021 júliusában úgy döntöttek, kiszállnak a vállalkozásból.
A Kecskeméti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának nyomozói egy közösségi oldal bejegyzésére reagálva eredtek az elkövető nyomába.