A budapesti nyomozók egy csepeli műhelyben fogtak el két dílert, akik külföldről szállítottak több mint egy kiló kokaint Magyarországra. A megbízójukat pedig Erzsébetvárosban fogták el a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) munkatársai.
2019. augusztus 24-én, hajnalban rablás történt Kecskemét egyik külvárosi részén.
Egy férfi holttestét találták meg Nagylókon, 2019. november 29-én, a hajnali órákban. Amint arra a nyomozás fényt derített, a férfi egy kegyetlen „tréfa” áldozata lett.
A Privatkopo.hu értesülése szerint közel 650 millió forintos csalást követhetett el az a budapesti ügyvéd, aki közreműködött a győri milliárdos építőipari nagyvállalkozó, Paár Attila és üzlettársa, Boda Gábor „problémás” cégeinek fantomizálásában. A társaságokat szíriai és líbiai állampolgárok nevére íratták, akik aztán eltűntek a magyar hatóságok szeme elől - a cégek iratállományával és könyvelésével együtt. Az ügyvéd ellen - különösen nagy kárt okozó csalás és ügyvédi visszaélés bűntette miatt - szeptemberben emelt vádat a Fővárosi Nyomozó Ügyészség. De - még - nem emiatt, hanem egy örökség lenyúlásával összefüggésben.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Felderítő Főosztálya bűnszervezetben, üzletszerűen, személyi szabadságától megfosztott személy sérelmére, erőszakkal és fenyegetéssel elkövetett emberkereskedelem bűntett és más bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást a 31 éves B. Antal és a 28 éves N. Csaba ellen.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda különösen jelentős mennyiségű kábítószer birtoklása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást egy 31 éves és egy 29 éves román állampolgárral szemben. A két férfi Röszke autópálya-határátkelőhelyen 2019. november 21-én, hajnalban jelentkezett belépésre egy szerb busztársaság által üzemeltetett menetrendszerinti autóbusszal.
Korábbi nézeteltérésének tisztázása közben gáz-riasztó fegyverét is használta egy 21 éves férfi, Pécsett. Nem sérült meg senki. Az esettel összefüggésben több embert előállítottak a rendőrök.
A tatai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy nőt, aki a vita hevében megszúrta egy sarlóval az élettársát.
Közveszéllyel való fenyegetés bűntette miatt állított bíróság elé az ügyészség egy férfit, aki a levegőszennyezésre hivatkozással két helyi üzem felrobbantásával is fenyegetőzött, Ajkán.
A Privatkopo.hu információja szerint nem felel meg a valóságnak a médiában néhány napja megjelent hír, amely szerint házkutatást tartottak és meggyanúsították a Borkai Zsolt polgármesteri működésével összefüggésben, hűtlen kezelés gyanújával indult bűnügyben Győr vendéglátós nagyvállalkozóját, Szabó Ervint, valamint a Kultúrmérnök Kft. tulajdonosát, Neumann Zoltánt. A bűnügyi portál értesülése szerint az a korábban ugyancsak több hírportálon megjelent információ sem igaz, hogy Szabó éttermet adott a volt városvezető lányának, Borkai Petrának.
A rendőrség kezdeményezésére az ügyészség indítványozta, majd a tegnapi napon a bíróság elrendelte a letartóztatását annak a férfinak, aki 2019. október 20-án, este bántalmazással fenyegetett meg egy nőt, Pécsváradon.
Személyes adattal való visszaélés miatt hamarosan meggyanúsíthatják az „ördög ügyvédjét”, aki a Magyar Nemzet forrásai szerint nem magányos elkövető, hanem több személy egy ellenzéki párthoz közelálló körből. Az „ördög ügyvédje” tette közzé azt a titokban készült szexvideót, amin Borkai Zsolt volt győri polgármester és ügyvéd barátja látható, és ami a politikus bukását okozta.
Apát és fiát fogták el a budapesti rendőrök, akik a gyanú szerint kábítószert adtak el több embernek. A nyomozók 19,5 millió értékű kábítószert foglaltak le.
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást egy 32 éves nő ellen.
A Privatkopo.hu 3 hete számolt be arról, hogy mintegy másfél éve illegális munkásszálló üzemel a Budapest XIX. kerület, Hofherr Albert utca 59.-61. szám alatt található családi házban. Az ingatlanban a fővárosban dolgozó, jellemzően román, ukrán és szlovák vendégmunkások hajtják álomra a fejüket. akik dorbézolásaikkal pokollá teszik a környéken élők életét. Most újabb információ jutott a bűnügyi portál birtokába: az ingatlan tulajdonosai egy bérleti szerződést nyújtottak be a kispesti önkormányzatnak, amely szerint nem külföldi vendégmunkások tartózkodnak a családi házban, hanem egy cigánymissziós gyülekezet tart „evangéliumi alkalmakat, istentiszteleti, biblia és imaórákat, az evangélium felé nyitott emberek számára”. A gyülekezet egyébként Ukrajnában van bejegyezve, működési területe a kárpátaljai Kisdobrony, Tiszaágtelek és Dimicse települések.