A Békés Megyei Főügyészség személyi szabadságától megfosztott személy sérelmére, kizsákmányolás céljából, erőszakkal, fenyegetéssel, bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett emberkereskedelem bűntette miatt kezdeményezte egy 42 éves nő letartóztatását, aki társával együtt prostituáltakat futtatott. Egy 28 éves nő már tavaly szeptember óta letartóztatásban van.
A Debreceni Rendőrkapitányság nyomozóinak bűnügyi információ alapján tudomására jutott, hogy egy helyi lakos kábítószerrel kereskedik. A rendőrök 2020. november 4-én a 32 éves férfit elfogták.
A rendőrség tájékoztatása szerint a férfi 2020. november 6-án, hajnalban, eddig tisztázatlan körülmények között, többször megszúrta feleségét egy szeged-kiskundorozsmai házban. A nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt.
A két férfi 2020. november 4-én, 18 óra körül az egyik szekszárdi áruház előtt bántalmazták a sértettet, majd a kezében lévő több százezer forint készpénzt elvették tőle. A férfi az elsődleges orvosi vélemény alapján súlyos sérüléseket szenvedett.
A Szeghalmi Járási Ügyészség különleges személyes adattal visszaélés vétsége miatt emelt vádat azzal a 42 éves büntetett előéletű szeghalmi nővel és társával, egy 24 éves büntetlen előéletű szeghalmi férfival szemben, akik visszaéltek a nő párjáról készült szexuális tartalmú videófelvételekkel.
A rendőrségre egy 18 éves férfi tett bejelentést 2020. november 4-én, délután arról, hogy alkalmi ismerősei egy Győrben lévő munkásszálló szobájába csalták, ahol kirabolták őt.
A bűnszervezet vezetőjével szemben életfogytiglani szabadságvesztés büntetés kiszabására tett indítványt az ügyészség. A bűnszervezet tagja volt a „drogvezér” 71 éves édesanyja is.
A rendőrség tájékoztatása szerint egy budapesti férfi 2020. október 27-én, éjszaka, azzal az ürüggyel hívta Budapest XVIII. kerületi lakására ismerősét, hogy testvére beszélni akar vele. A házigazda minden előzmény nélkül többször megütötte a gyanútlan vendéget, megfenyegette, és egy késsel megvágta az arcát.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság X. Kerületi Rendőrkapitányság egy 55 éves férfi feljelentése alapján indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.
Egy 28 éves szentpéterúri és egy 27 éves hévízi férfi 2018 tavaszán megállapodott, hogy kábítószer-értékesítésbe fognak. Ausztriában ismeretlen személytől 300 gramm marihuánát és 150 darab extasy tablettát vásároltak. Majd eladásra mintegy 400 gramm amfetamint állítottak elő, illetve jelentős mennyiségű kábítószer előállítására alkalmas további anyagokat szereztek be és tároltak.
A Debreceni Törvényszék ítéletet hirdetett annak a vádlottnak az ügyében, aki egy 20 centiméteres pengéjű késsel, házuk teraszán kivégezte a feleségét. A vádlottat különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberölés bűntett kísérletében és kapcsolati erőszak bűntettében mondták ki bűnösnek, ezért őt életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélték és 10 évre eltiltották a közügyek gyakorlásától. A férfi leghamarabb 30 év múlva bocsátható feltételes szabadságra.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást V. S. 38 éves, B. M. 30 éves, V. S. 20 éves, V. L. 19 éves, V. S. 18 éves nyírbátori, valamint K. F. 25 éves nyírgyulaji lakosok ellen.
A Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség vádat emelt azzal a nővel szemben, akinek hanyagsága a kisbabája halálához vezetett.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. kerületi Rendőrkapitányság kifosztás bűntett gyanúja miatt folytat eljárást egy férfi ellen, aki a gyanú szerint 2020. október 18-án, délután, Budapest XIV. kerületében, az Örs vezér terén egy földön fekvő férfi nadrágzsebéből ellopta a mobiltelefonját.
A rendőrségre egy fiatalkorú fiú tett bejelentést 2020. október 31-én, 18 óra 45 perckor arról, hogy Győrben, a Városház téren egy férfi elvette ezer forintját.