Még 2022. november 26-án, délután jelentette be a Kecskeméti Rendőrkapitányságon egy 45 éves helyi nő, hogy az ismerősét kirabolták. A rendőrök a bejelentést követően azonnal a helyszínre mentek, ahol rövid tájékozódást követően a közelben elfogták a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét, egy 26 éves férfit.
Kifosztás miatt kell felelnie annak a férfinak, aki a gyanú szerint Budapest XV. kerületében, a gyalogátkelőhelyen fosztott ki egy idős nőt.
A Fejér Vármegyei Főügyészség többszörösen minősülő emberkereskedelem és kényszermunka bűntette miatt indítványozta annak a két férfinak a letartóztatását, akik kiszolgáltatott helyzetüket kihasználva, megtévesztéssel munkára kényszerítettek öt sértettet.
A megalapozott gyanú szerint az elkövető egy kerékpárt vett el erőszakkal egy idős férfitől, Jászfényszarun. A cigányt bűnügyi őrizetbe vették.
A Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség tájékoztatása szerint vádat emeltek egy nő ellen, aki teljesíthetetlen elvárásokat támasztott lányaival szemben és folytatólagosan megalázta, illetve bántalmazta őket, és ezzel súlyosan veszélyeztette testi, érzelmi, értelmi és erkölcsi fejlődésüket. A nőt kiskorú veszélyeztetésének bűntettével vádolják.
A Budapesti XI. és XXII. Kerületi Ügyészség eredményesen állított bíróság elé egy többszörösen büntetett 63 éves férfit. Az elkövető mintegy két hónappal ezelőtt egy Újbudán közlekedő buszon szóváltásba keveredett egy utastársával, majd - a járműről leszállva - rátámadt a másik férfira, akit ennek során egy késsel megszúrt. A bíróság a terhelttel szemben jogerősen 4 év fegyházbüntetést szabott ki.
Prostitúció elősegítésének bűntette miatt az Esztergomi Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be azzal a férfival szemben, aki prostituáltaknak adott ki szobát.
A gyanúsítottak előbb közösen akartak lopni ismerősükkel, majd úgy döntöttek, inkább kirabolják. A berettyóújfalui rendőrök egy órán belül elfogták őket.
Radics Petinél tartott házkutatást a NAV. Állítása szerint felfegyverkezve érkeztek ki hozzá a Nemzeti Adó- és Vámhivatal emberei egy Süsü-paródia miatt.
Hat év és hat hónap fegyházbüntetésre ítélte a Szekszárdi Törvényszék - nem jogerősen - azt a dunaföldvári férfit, aki 2022. április 3-án felgyújtotta házát, a tűzben egy ember halálos égési sérülést szenvedett.
Borkai Zsolt volt győri polgármester és barátai közel kétmillió forintot fizettek az adriai orgiájukra beszervezett lányok „szolgálataiért”. Az egyik nőt nemrég kerítéssel gyanúsították meg - tudta meg a 24.hu. Ezzel már három szálon fut büntetőeljárás a Borkai-ügyben.
A Debreceni Járási Ügyészég rablás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat azokkal a vádlottakkal szemben, akik közös italozás közben rabolták ki ismerősüket.
A Hajdúhadházi Rendőrkapitányság Vámospércsi Rendőrőrse felfegyverkezve, csoportosan elkövetett rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy nyíracsádi, egy eperjeskei és egy bagaméri lakossal szemben.
A Fővárosi Főügyészség vádat emelt egy 37 éves férfival szemben. Az elkövető egy ferencvárosi, használaton kívüli hotelben önhibájából eredően rosszul lett, majd az ebből adódó, tudatzavaros állapotban rátámadt a neki segíteni próbáló, szomszédos szobában lakó sértettekre, ennek során az egyik nőt egy késsel nyakon szúrta.
A Bajai Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette miatt - gyorsított eljárásban - bíróság elé állította azt a helybeli férfit, aki két hónappal ezelőtt símaszkban, egy 40 cm-es kést az eladó mellkasához szorítva akart kirabolni egy dohányboltot. Miután a nőnek sikerült a pánikgombot megnyomnia, a rabló elmenekült.