A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Debreceni Bűnüldözési Osztálya 2021. április 27-től folytat büntetőeljárást bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.
A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség a bántalmazó rendőrök ügyében súlyosításért fellebbezett a Debreceni Törvényszék Katonai Tanácsának ítélete ellen.
A Győri Fellebbviteli Főügyészség az elsőfokú ítélet helybenhagyását indítványozta abban az ügyben, amelyben egy férfi fogva tartott, bántalmazott, elkábított egy nőt.
A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntette és könnyű testi sértés vétsége miatt rendelt el nyomozást.
A rendőrök azonosítottak, majd elfogtak két férfit, akik kirabolták alkalmi ismerősöket, Hódmezővásárhelyen.
A Pest megyei rendőrök befejezték annak a 46 éves férfinak az ügyét, aki a gyanú szerint egy szórakozóhelyen megvágta egy fiatalember nyakát. A férfit emberölés kísérletével gyanúsítják.
A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya életveszélyt okozó testi sértés bűntett gyanúja miatt indított eljárást egy tarnabodi lakos ellen.
A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását indítványozta annak a vádlottnak a büntetőügyében, aki rokonát megkéselte, majd verekedni kezdett.
A feltételezett elkövetőket rövid időn belül elfogták a debreceni rendőrök. Felfegyverkezve, csoportosan elkövetett rablás gyanúja miatt indult eljárás velük szemben.
A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya egy 2001-ben történt emberölés bűntett kísérletének gyanúsítottját vette őrizetbe.
Egy 45 éves férfit gyanúsít a KR NNI a 2010 szeptemberében elkövetett máriapócsi emberöléssel. A nyomozást most fejezték be.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség vádat emelt egy 40 éves nő ellen többszörösen minősülő emberölés bűntettének kísérlete miatt. Az elkövető 2019. április elején, az éjjeli órákban, az anyjával közös tulajdonú miskolci családi házát - amikor az ingatlanban tartózkodó testvérei, anyja, valamint az anyja vendégségben lévő 13 éves unokája már aludtak - felgyújtotta, úgy, hogy a teraszon lévő kanapét acetonnal lelocsolta és lángra lobbantotta.
A Balassagyarmati Járási Ügyészség vádat emelt azzal a 18 éves diósjenői fiatallal szemben, aki a korábbi fűnyírásért járó pénzt követelte 72 éves megbízójától, majd erőszakkal elvett tőle 2000 forintot.
A Sátoraljaújhelyi Járási Ügyészség vádat emelt egy 22 éves férfi ellen felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette és súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt. A férfi egy borsodi kistelepülésen - egész napos alkoholfogyasztás után - vitába keveredett a szomszédjával, és egy húsvágó bárddal támadt rá.
Kábítószer-kereskedelem bűntette miatt emelt vádat a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség egy öt főből álló bűnbandával szemben. Tagjai Hollandiából, egy ott élő társuk, valamint egy nemzetközi személyszállítással foglalkozó sofőr közreműködésével több, mint négy éven át kokaint, extasyt és speedet csempésztek Magyarországra, amit Orosházán, Szegeden és Budapesten terjesztettek.