A Győri Fellebbviteli Főügyészség álláspontjával egyezően a bíróság helybenhagyta annak a férfinak a büntetését, aki fogva tartott, bántalmazott, elkábított egy nőt.
A Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség vádat emelt azzal a férfival szemben, aki a szerb-magyar határ közelében levő tanyáján, több parcellában eladásra termesztett kannabiszt.
Egy „navajonki” család mindhárom tagja kábítószerrel kereskedett Salgótarjánban, a Salgótarjáni Járási Ügyészség vádat emelt ellenük új pszichoaktív anyaggal visszaélés miatt - tájékoztatott a Nógrád Megyei Főügyészség.
A Baranya Megyei Főügyészség emberkereskedelem és kényszermunka bűntette miatt emelt vádat két férfival szemben, akik közül az egyik a másiktól egy nőt vásárolt azért, hogy külföldön prostituáltként dolgoztassa.
A helyszínre visszament a rablással gyanúsítható férfi, a rendőröket nem tudta kijátszani, azonnal elfogták az ukrán támadót.
Súlyos testi sértés kísérletével gyanúsítják a rendőrök azt a „félős” férfit, aki a gyanú szerint el akarta gázolni haragosát Pesterzsébeten.
Ismét vádat emeltek a közismert „vállalkozó” - Tasnádi Péter - ellen, aki hat év szabadságvesztésre ítélhetnek, amennyiben az előkészítő ülésen beismerő vallomást tesz. A csoportosan elkövetett önbíráskodást a vádirat szerint tavaly Jászalsószentgyörgyön követte el többedmagával - írja a Magyar Nemzet.
A Salgótarjáni Járási Ügyészség indítványára a nyomozási bíró elrendelte annak a 45 éves férfinak a letartóztatását, aki több hónapon keresztül értékesített kábítószert ismerőseinek.
Meghalt a két halálos áldozattal járó Dózsa György úti baleset miatt három és fél év fogházra ítélt Molnár Richárd - közölte a férfi családja az Instagramon. „Ég veled, Ricsi” - köszönt el tőle az unokatestvére.
A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség sikeresen indítványozta a szexuális erőszakot elkövető szentesi „férfival” szemben kiszabott büntetés súlyosítását.
A Kisvárdai Rendőrkapitányság kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást H. M. 54 éves szabolcsveresmarti lakos ellen.
Mentők és rendőrök érkeztek 2022. május 1-én, délután egy zsámboki házhoz, ahonnan egy 57 éves férfit vittek kórházba, miután élettársa - vitájuk közben - egy 15 centiméteres pengehosszúságú késsel megszúrta. A sértett a vállán és bal oldalán szerzett sérülést; a kórházban kiderült, állapota életveszélyes.
A rendőrök előállították azt a taktaharkányi fiút, aki a nyílt utcán összeverekedett egy iskolatársával, majd egy késsel megsebesítette őt.
A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntette, és könnyű testi sértés vétsége miatt gyanúsítottként hallgatta ki az őrizetben lévő középkorú nőt, és indítványozta letartóztatását.
Vádat emeltek egy férfi ellen, aki ismeretlen összetételű, kábító hatású anyagot árult Jánoshalmán, a pénzt pedig sokkolóval és bicskával kényszerítette ki gyerekektől. A különös visszaesőnek számító férfit zsarolással, aljas indokból elkövetett könnyű testi sértéssel és kábítószer-birtoklással vádolja a Kiskunhalasi Járási Ügyészség.