Súlyosabb büntetés kiszabását indítványozta a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség azzal az elkövetővel szemben, aki felgyújtással fenyegette a moszkvai magyar nagykövetséget.
Amint arról korábban beszámoltunk: bejelentés érkezett 2022. december 12-én, délután a rendőrségre, amely szerint egy fülöpjakabi férfi holtan találta élettársát az ágyukban. A helyszíni és halottszemle során kiderült, hogy a holttest fején található sérülések bántalmazástól származtak.
A szegedi rendőrök néhány óra alatt fogták el azt a helybéli fiatalt, aki a belvárosban késeléssel fenyegetve rabolt. Az ügyészség indítványozta az elkövető letartóztatását, amit a bíróság elrendelt.
Bűnügyi információ merült fel arra vonatkozóan, hogy egy vajszlói férfi és élettársa drogot árul az otthonában helyieknek, illetve környékbelieknek.
Nyomozás indult egy 28 éves budapesti nővel szemben, aki a rendőrségi eljárás adatai alapján fenyegetéssel akarta visszaszerezni jogosnak vélt tartozását egy helyi személytől a pápai autóbusz-pályaudvaron.
Idős embereket szemelt ki áldozatául az a 33 éves, hatóság elől menekülő férfi, akit a székesfehérvári rendőrök rövid időn belül elfogtak.
Őrizetbe vették a rendőrök azt a 24 éves férfit, aki szidalmazott és megöléssel fenyegetett egy szolgálaton kívüli rendőrt május elsején, Mezőtúron.
A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség a büntetés súlyosítását és további bűncselekményben való bűnösség megállapítását indítványozta azzal a dusnoki férfival szemben, aki egy közlekedési vitából eredő csoportos verekedés során szíven szúrta ellenfelét.
Egy Veszprém környéki kistelepülésen élő hölgy tett bejelentést a rendőrségre 2023. április 30-án, este arról, hogy a vele egy fedél alatt élő volt férje konyhakéssel fenyegeti.
A Győri Járási Ügyészség hamis tanúzás bűntette miatt emelt vádat egy nővel szemben, aki hamis végrendeletet készített és használt fel egy soproni hagyatéki eljárásban.
A Nyugat.hu portál információja szerint több férfi támadt rá egy, a gyermekeivel koncertet élvező nőre. Az asszonyt az elmondások alapján teleszkópos bottal - amit a köznyelvben viperának neveznek - többször is megütötték a fején.
Zsarolás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság egy 20 éves fiatalemberrel szemben.
A Kaposvári Járási Ügyészség kifosztás bűntette, valamint készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel és közokirattal visszaélés vétsége miatt emelt vádat azzal a negyvenes éveiben járó nővel szemben, aki egy öltözőben - az állapotát kihasználva és a figyelmét elterelve - károsított meg egy férfit.
A Budapest II. kerületi Bimbó úton, egy társasházban 2023. április 30-án, 22 óra 30 perc körül holtan találtak egy ott lakó, 75 éves nőt.
Gyermekei szeme láttára támadott meg egy kerékpáros egy nőt fényes nappal Szentendrén, miután az édesanya rászólt amiatt, hogy majdnem elgázolta a kisgyermekét. Az 54 éves elkövető egy diplomás szociológus, aki több mint 25 éve foglalkozik piac-, vélemény- és társadalomkutatással. A Privátkopó megtudta az agresszív „férfi” nevét: Schumann Róbert, a Szociometrum Kft. tulajdonos-ügyvezetője