Egy fiatal, Magyarország területéről korábban kiutasított férfi tért vissza az országba vasárnap, majd elment volt szerelme házához, Szigetmonostorra. Rosszul tette.
Dravecz István ebtenyésztő 2017. március 27-én, sikkasztás bűntett gyanújával feljelentést tett a Szekszárdi Rendőrkapitányságon Dr. K. Géza állatorvos ellen, aki - a sértett gyanúja szerint - 2017. március 21. nap, 17.30 óra és 2017. március 22. nap, 9.00 óra közötti időben, az állatorvosi rendelőjében eltulajdonította az általa világra segített három, pomerániai törpespitz szuka kiskutyát. Az ebtenyésztő szerint az állatorvos által okozott kár 600 ezer forint, amely nem térült meg.
A Miskolci Rendőrkapitányság szeméremsértés vétség elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettessel szemben.
Őrizetbe vette a rendőrség a 29 éves ózdi L. Richárdot, aki még szombaton, hajnalban, Ózdon - három társával együtt - összeszólalkozott, majd összeverekedett egy férfival.
A gyanúsított ház körüli munkák elvégzését ajánlotta fel egy 87 éves férfinek, azonban amikor az idős ember nem figyelt, elvette a pénzét. A rendőrök a nyomozás vizsgálati szakaszának végéhez értek, az iratokat átadták az ügyészségnek - tájékoztatott a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság.
A budapesti nyomozók befejezték annak a férfinak az ügyét, aki közel 70 késszúrással végzett áldozatával.
Garázdaság bűntett, testi sértés és rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 23 éves körömi férfival szemben.
Jogerősen elutasította a Fővárosi Törvényszék a budapesti Dózsa György úton történt halálos baleset gyanúsítottjának enyhébb szabályok szerinti bűnügyi felügyeletére és óvadék megállapítására irányuló védői indítványt. Októberben a Budai Központi Kerületi Bíróság enyhébb bűnügyi felügyeletet és 7,5 millió forintos óvadékot állapított meg a Dózsa György úti baleset gyanúsítottjának ügyében.
Az osztrák rendőrök kiadatási eljárás keretében átadták a magyar nyomozóknak azt az afgán állampolgárt, aki ellen szeméremsértés és szexuális kényszerítés bűntett miatt folytat eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
A Repülőtéri Rendőr Igazgatóság (RRI) a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren alkalomszerűen tapasztalható poggyászfosztogatások számának alacsonyan tartása érdekében 2018-ban több mint 5000 repülőgép csomagrakodását kísérte figyelemmel. Ezen ellenőrzéseknek vannak látható és vannak operatív elemei. Az RRI munkatársai emellett folyamatosan tartanak vagyonvédelmi akciókat, amelyek során számtalan bűnfelderítési módszert alkalmaznak - tájékoztatott az ORFK Kommunikációs Szolgálat.
Egyesítették a jogerős ítélettel zárult, a Prisztás József meggyilkolása ügyében benyújtott két perújítási indítványt - értesült a Magyar Idők. A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a két elkövető, Hatvani István és Portik Tamás indítványának elutasítását javasolja. A Fővárosi Ítélőtáblán jelenleg is tart az egyesített indítványok elbírálása.
Tényi István arról tájékoztatta a Privatkopo.hu bűnügyi portált, hogy tegnap bejelentést tett - hivatali visszaélés bűntette miatt - a Központi Nyomozó Főügyészségen azok ellen a brutális jászberényi rendőrök ellen, akik két napja három kiskorú akaratát megtörve, durván eljárva, elszakították őket az édesanyjuktól.
Egy 19 éves férfi késsel megfenyegetett és kirabolt egy szerb állampolgárt Zuglóban, majd másnap társaival kilenc autót tört fel azzal a szándékkal, hogy ellopja azokat - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
A zalai nyomozók egy 39 éves galamboki férfit hallgattak ki gyanúsítottként.