A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a nővel szemben, aki hónapokon keresztül vette fel azt, amikor a volt élettársa a közös gyerekükkel volt láthatáson.
A Hajdúböszörményi Járási Ügyészség személy elleni erőszakos cselekménnyel fenyegetve elkövetett zaklatás vétsége miatt emelt vádat azzal a fiatal férfival szemben, aki egy bankban fenyegetőzött.
A Mezőtúri Rendőrkapitányság nyomozói 2022. március 5-én, este, Túrkeve belterületén elfogtak összesen négy kábítószer-fogyasztót, akiknél kábítószer-gyanús anyagot találtak, valamint a velük szemben alkalmazott kábítószer-gyorsteszt pozitív értéket mutatott. A fogyasztókat a rendőrkapitányságra előállították és kábítószer birtoklása miatt gyanúsítottként kihallgatták.
A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, amelyet egy új pszichoaktív anyag-kereskedővel, és egyben drog-fogyasztóval szemben folytatott.
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy 49 éves férfi ellen garázdaság vétsége miatt. Az elkövető 2021. július végén, Miskolcon haragosait motoros fűkaszával a kezében megöléssel fenyegette, majd a kutyáját uszította rájuk, végül egyikükkel összeverekedett.
A Fejér Megyei Főügyészség többszörösen minősülő emberkereskedelem és kényszermunka bűntette miatt indítványozta egy férfi letartóztatását. Az elkövető éveken keresztül, Enyingen, egy kiszolgáltatott helyzetű férfit erőszakkal munkavégzésre kényszerített, de nem fizetett neki.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettessel szemben.
A Vas Megyei Főügyészség a letartóztatása meghosszabbítását indítványozta annak a férfinak, aki 2021 novemberében, egy Vas megyei községben lévő családi házban meg akarta fojtani a feleségét.
A Győri Fellebbviteli Főügyészség egy nőnek és egy férfinak életveszélyes sérüléseket okozó vádlott büntetésének a súlyosítására tett indítványt.
A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat a Miskolci Törvényszéken azzal a férfival szemben, aki 25 centiméter pengehosszúságú bajonettel támadt a rendőrökre.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság közveszéllyel fenyegetés miatt indított eljárást egy 61 éves budapesti férfival szemben, aki a gyanú szerint 2022. február 28-án, 7 óra körül, telefonon robbantással fenyegetett meg egy józsefvárosi üzletet. A tűzszerészek robbanóanyagot nem találtak.
A vádlott és élettársa 2020 júliusától közösen nevelték egy székesfehérvári ingatlanban a nő 2017 áprilisában született lányát. A férfi jó kapcsolatot alakított ki a gyermekkel, aki őt apának szólította. A férfi azonban visszaélt a kislány bizalmával, és kihasználva az édesanya távollétét, a gyermekkel többször szexuális cselekményt végzett. Durván bántalmazta is a gyermeket, aki nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.
Egy 44 éves férfi az egymást átkarolva sétáló két nőt hangosan szidalmazta, majd az egyiküket meglökte. Az ügyészség a férfival szemben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozza.
A meggyilkolt, majd elégetett budai milliárdos ügye kapcsán a Magyar Hang portál kérésekkel kereste meg dr. Péczely Attila ügyvédet, fideszes önkormányzati képviselőt, aki rövid ideig ellátta a később halálba küldött üzletember „jogi képviseletét”, valamint Pokorni Zoltánt, Budapest XII. kerületének fideszes polgármesterét. A két megkérdezett úgy mosakodott, úgy csúsztatott, ahogy azt csak a „fideszes iskolában” tanítják.
Egy rendőrnő feljelentése alapján a nyomozó ügyészség, más akaratnyilvánításra képtelen állapotát felhasználva azonos alkalommal többek által elkövetett szexuális erőszak, büntetőügyben kényszerítés hatósági eljárásban, tiltott adatszerzés, és hivatali visszaélés bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt rendelt el nyomozást.