A Gyöngyösi Rendőrkapitányság eljárást indított egy 59 éves gyöngyösi nő ellen, aki a gyanú szerint 2020. szeptember 19-én, este szóváltásba keveredett szomszédnőjével és másik két férfival. A feltehetőleg a hangos zenét kifogásoló nő végül elővette engedéllyel tartott gáz-riasztó fegyverét, és több lövést leadott vele.
A rendőrség tájékoztatása szerint 2019. április 7-én, délután az akkor 14 és 17 éves fiúk leszólítottak egy gyalogost Kecskemét belvárosában. Felszólításuk ellenére a férfi nem adta át értékeit, ezért az idősebb fiú bántalmazta őt, majd elvették a mobiltelefonját, és elhagyták a helyszínt.
Meghalt egy férfi, akit súlyosan bántalmazott a fia szombaton, este, az otthonukban, Ózdon - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság.
A BRFK XVI. Kerületi Rendőrkapitányság járőrei 2020. szeptember 16-án, 22 óra 25 perckor, Budapesten, a XVI. kerületi Szlovák úton igazoltatták egy szürke BMW vezetőjét, akinél felmerült, hogy bódító hatású anyag befolyása alatt állt. A járőrök a férfi ruháját és a gépjárművet is átvizsgálták, ahonnan nylontasakokba csomagolt kábítószergyanús anyagok, digitális mérleg és több mint másfél millió forint került elő.
Többhónapos nyomozás eredményeként térképezett fel egy - főként külföldiekből álló - drogterjesztő bandát a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Kábítószer Bűnözés Elleni Osztálya és a Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. Kerületi Rendőrkapitányság. A megalapozott gyanú szerint a társaság külföldről beszerzett kokaint és marihuánát árult Budapesten, elsősorban az egyikük által üzemeltett szórakozóhelyen.
Másfél, illetve két év börtönbüntetésre ítélték azt a mohácsi nőt és férfit, akik a nevelésükbe vett három gyermeket bántalmazták, elhanyagolták és érzelmileg kihasználták - közölte a Pécsi Törvényszék.
Fegyveres rablás gyanúja miatt több embert elfogott a rendőrség és a Terrorelhárítási Központ (TEK) szeptember 12-én és 15-én Sopronban és Győrben, közülük négyen köthetők a szeptember 6-án, Sopron belvárosában történt fegyveres rabláshoz - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság, csütörtökön.
Vádat emeltek azzal az elítélttel szemben, aki tavaly nyáron bántalmazott egy biztonsági felügyelőt a Szegedi Fegyház és Börtönben - tájékoztatott a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság IX. kerületi Rendőrkapitányság nyomozóinak bűnügyi információ alapján tudomására jutott, hogy egy ferencvárosi lottózóban a tulajdonos kábítószerrel kereskedik. A kerületi nyomozók 2020. szeptember 11-én, a lottózóban a 49 éves férfit valamint társát, egy 42 éves férfit elfogtak.
A 33 éves máriakálnoki férfi egy helybéli szórakozóhely tulajdonosával került vitába, ennek során vette elő a gáz- és riasztófegyverét.
A támadókat rövid időn belül elfogták a rendőrök.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság VI. kerületi Rendőrkapitánysága kifosztás bűntett gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.
A rendőrségre 2020. szeptember 12-én, 21 óra 30 perc körül több bejelentés is érkezett arról, hogy Pécsett, a Kodolányi János utcában tömegverekedés van.
A Pest megyei nyomozók őrizetbe vették azt az 55 éves férfit, aki ismerősével kipattant összetűzését késszúrással zárta le Vecsésen.
A Salgótarjáni Rendőrkapitányság eljárást folytat kereskedéssel elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett, valamint kóros szenvedélykeltés vétség megalapozott gyanúja miatt S. L. 49 éves, továbbá kereskedéssel elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett megalapozott gyanúja miatt R. Á. 28 éves salgótarjáni lakos ellen.