Házában támadtak meg egy 38 éves felsőőrsi nőt 2014. augusztus 26-án, az esti órákban.
Gyerekek támadtak meg, és raboltak ki egy 17 éves fiút, Mátészalkán. A négy tizenévesből álló bandát a rendőrök elfogták.
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya eljárást folytat emberölés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy 19 éves férfi ellen.
Szalmakalap, strandbelépő és napszemüveg - úgy tűnik, hogy megérte ezekért a semmiségekért lelépni a rá bízott pénzzel annak a postásnak, akit hétfőn kaptak el a rendőrök a fővárosban. A kézbesítőnek augusztus 13-án veszett nyoma Debrecenből.
Kitartottság bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat egy huszonöt éves férfi ellen a Fonyódi Járási Ügyészség.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság IV. kerületi Rendőrkapitánysága lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást T. Róbert soltvadkerti és M. Dániel kecskeméti lakosok ellen.
Vádat emelt a Pécsi Nyomozó Ügyészség a napokban egy volt rendőrtiszt ellen, miután parfümlopás miatt büntetőeljárás indult ellene - tájékoztatott a Baranya Megyei Főügyészség helyettes szóvivője.
Engedély nélkül tartott sörétes puskával lőtt rá szomszédjára egy férfi Levélen, miután összevitatkoztak - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. A szomszéd könnyebben megsérült.
A taranyi férfi és két fiatalkorú társa egy helyi kocsmában vitába keveredtek a vendégekkel, a szóváltást pedig egy fejszenyéllel zárták le.
Nem éppen cicaharc, hanem kőkemény verekedés kerekedett három nő vitájából, Celldömölkön. A túlpörgött triót végül a rendőrök fékezték meg, valamennyiüket begyűjtötték.
Újfajta dizájnerdrogokkal szórták meg a magyar piacot, a Zene és az Évi névre hallgató újfajta drogot akár „vetkőzőnek” is lehetne nevezni, hiszen a legtöbb meztelenül őrjöngő ezt szedte a rosszulléte előtt.
Két drogárust, anyát és fiát vette őrizetbe a rendőrség Tiszadobon - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
A 49 éves N. Miklós március 8-án élettársával és két kiskorú gyermekével sétált Szegeden, a Szamos utcában. Kisebbik gyermeke labdájával játék közben véletlenül eltalálta, amin bedühödött, a hatéves kisfiút nagy erővel hasba rúgta.
A kórházba menet vált agresszívvá egy beteg hétfőn - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság.