Kábítószerek eladásából tartotta el magát és kisfiát egy 46 éves recski férfi, aki valóságos drogbarlangot alakított ki családi házukban - közölte az Egri Járási és Nyomozó Ügyészség. Az „apa” a gyermek ruházatában és holmija közt tárolta a kábítószert, mert úgy gondolta, hogy egy házkutatás során egy gyereket úgysem fognak megmotozni. A kisfiú zsebei nap, mint nap tele voltak drogot tartalmazó pakkokkal, sokszor még a cipőjébe is jutott belőle.
Vádemelési javaslattal zárult annak a két gyanúsítottnak az ügye, akik Sopron külterületén olyan súlyosan bántalmaztak egy férfit, hogy belehalt sérüléseibe.
Emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya Sz. Attila 48 éves solymári lakos ellen.
A holland hatóságok 2017 áprilisában keresték meg a magyar rendőrséget azzal, hogy segítsenek elfogni egy 44 éves férfit, akivel szemben emberkereskedelem és kerítés miatt bocsátottak ki európai elfogatóparancsot.
Negyvenkilenc határsértőt tartóztattak fel péntektől vasárnapig az ország területén a rendőrök - tájékoztatott az Országos Rendőr-főkapitányság, hétfőn.
A rendőrség keresi Belovay Róbertet és Daróczi Renátót, akik - eddig ismeretlen társaikkal együtt - több embert bántalmaztak, Soroksáron.
Életveszélyesen megsérült egy férfi, akit előzetes szóváltást követően egy üvegdarabbal szúrt hátba egy 21 éves nő, Szegeden. A gyanúsítottat a rendőrök őrizetbe vették.
Az Index.hu hírportálnak nyilatkozó bangladesi migráns minden szava hazugság- reagált a Belügyminisztérium az internetes lap riportjára, amely szerint a brutális magyar rendőrök és a börtön miatt tűntek el a „menekültek” a határról.
Öt kilogramm marihuánát találtak egy albán gépkocsiban elrejtve a pénzügyőrök Röszkén - tájékoztatott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Együtt piálgattak, aztán egy parkosított területen a 24 éves gyanúsított gondolt egy merészet: megütötte a sértettet, aztán elvette az iratait és a bankkártyáját. Másnap a zsaruk mentek érte a munkahelyére…
A Kecskeméti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomozást rendelt el rablás bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettesek ellen.
A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányág Bűnügyi Osztálya emberölés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt 2017. május 3-án, 11 óra 10 perckor őrizetbe vett egy 38 éves kiskunmajsai lakost.
Jogerősen két év felfüggesztett börtönre ítélték Tolnai Sándort, az Újpest FC korábbi többségi tulajdonosát. Az általa irányított cég ugyanis, egy érdi közjegyzőhelyettes és visszadátumozott okiratok segítségével 2,1 milliárd forintot csalt ki a CIB Banktól. Ezt a büntetőjog különösen jelentős kárt okozó csalásnak nevezi, ami 5 és 15 év közötti börtönnel büntetendő, ehhez képest Tolnai nagyon enyhe büntetéssel megúszta…
Testi sértés bűntett, garázdaság bűntett és magánlaksértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Ceglédi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya S. Viktor 18 éves és társa, P. Ádám 22 éves tápiószőlősi lakosok ellen.
Bűnszervezetben elkövetett embercsempészetért két év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a bíróság a volt SZDSZ-es országgyűlési képviselő, a liberális jogvédőként is tevékenykedő Horváth Aladár fiát. A lehallgatási jegyzőkönyvekből kiderült, az akkor taxisként tevékenykedő ifj. Horváth tudta, hogy egy embercsempészetre szakosodott szervezett bűnözői csoportnak dolgozik.