Két férfi Debrecen belvárosában megtámadott, késsel megsebesített egy fiatal nőt, ezután elvették az értékeit. A rendőrség keresi az elkövetőket, és a lakosságtól is várja a további információkat a bűncselekménnyel kapcsolatban.
A fővárosi rendőrök befejezték a nyomozást V. Krisztián budapesti lakossal szemben, aki egy bírság részbeni megfizetésének elmaradását kérte számon a sértetten, akit többször megütött, sőt megrugdalt.
Veszélyes dizájnerdroggal adagolta túl magát egy 21 éves nő Szekszárdon. Ketten voltak vele, de nem hívtak orvost. Segítségnyújtás elmulasztása a vád ellenük.
Előzetes letartóztatásba helyezték N. Jánost, akit felesége, az egy hónapja eltűnt Judit meggyilkolásával gyanúsítanak. A Győri Járásbíróság indoklása szerint tartani lehet bizonyítékok manipulálásától és a tanúk befolyásolásától.
A betétesek biztonságára hivatkozva a Magyar Nemzeti Bank visszavonta az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet engedélyét, miután a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete kizárta integrációs rendszerből az orgoványi pénzintézetet, amelynél korábban a Takarékbank Zrt. vizsgálata súlyos, a betéteket veszélyeztető hiányosságokat tárt fel.
Rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Miskolci Rendőrkapitányság a 25 éves L. Alexandra miskolci lakos ellen.
Hat év börtönbüntetésre ítélte a Debreceni Törvényszék pénteken kihirdetett, nem jogerős ítéletében Cz. Lászlót, a debreceni rendőrkapitányság bevetési osztályának volt főnyomozóját.
Elfogták a rendőrök szerdán azt a férfit, akit a szombaton, Szolnokon történt szexuális erőszak bűntettével gyanúsítanak - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
Névtelen bejelentés alapján egy 2012-ben megölt férfi holttestét találták meg a rendőrök egy érdi ház kertjében elásva, a feltételezett tetteseket elfogták - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK).
Az elmúlt évek egyik legbrutálisabb szexuális bűnözője állt tegnap bíróság elé. N. Sándor egyik áldozatának férje a rendőrség kiemelten fontos egységének vezetője. A 24 éves cigány a másik áldozatát nemi erőszak közben csavarhúzóval kis híján halálra szurkálta.
A rendőrök elfogtak egy férfit, aki Ózdon bántalmazta és késsel megszúrta volt élettársát, mert a nő nem akart visszaköltözni hozzá.
Tizenegy nagy értékű, lopott kerékpárt próbáltak kivinni a schengeni övezetből szétszerelt állapotban, Nagylakon.
A Tatabányai Járási Ügyészség bíróság elé állítja azt a 15 éves fiút, aki üres sörös üvegeket lopott azért, hogy azokat beváltva szerezzen pénzt.
Őrizetbe vettek egy ároktői férfit, mert a gyanú szerint betört egy 61 éves helyi lakoshoz, bántalmazta őt, majd néhány ezer forinttal és egy tévével távozott. A rendőrök tíz percen belül elfogták - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.