Felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettével vádolja az ügyészség azt a húszéves férfit, aki tavaly decemberben konyhakéssel fenyegetőzve rabolt ki egy mátészalkai taxist.
A budapesti nyomozók őrizetbe vették azt a két fiatalt, akik két nap alatt három férfit raboltak ki.
Március 22-én gyanúsítottként hallgatta ki Fenyő János médiavállalkozó meggyilkolása ügyében az Aranykéz utcai robbantás és a Prisztás-gyilkosság miatt már jogerős fegyházbüntetését töltő Portik Tamást a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) - tájékoztatta a PestiSrácok.hu-t az ORFK sajtóosztálya.
A kifosztás bűntette mellett kóros szenvedélykeltés vétség elkövetése miatt is felelhet a 23 éves kiskunfélegyházi gyanúsított.
Vádat emelt az ügyészség két férfival szemben, akik tavaly októberben, a berettyóújfalui vasútállomáson megtámadtak és összerugdostak egy járókelőt a táskájáért.
A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói gyanúsítottként hallgatták ki az 58 éves asszonyt, majd bűnügyi őrizetbe vették.
A Salgótarjáni Rendőrkapitányság garázdaság, súlyos testi sértés kísérlet bűntett, rongálás és könnyű testi sértés vétség megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást egy 44 éves, valamint garázdaság bűntett és rongálás vétség megalapozott gyanúja miatt egy 23 éves zabari férfi ellen.
Különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére elkövetett emberölés kísérlete miatt emelt vádat az ügyészség egy hajléktalan férfival szemben, aki csaknem halálra szurkálta korábbi élettársát és annak anyját, Debrecenben, hogy egy korábbi börtönbüntetése miatt bosszút álljon rajtuk.
A Ceglédi Rendőrkapitányság garázdaság bűntett és súlyos testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást hat ceglédi lakos ellen, akik az utcán verekedtek össze.
Személyi szabadság megsértése, testi sértés és magánlaksértés miatt tett előterjesztést az agresszív férfi előzetes letartóztatásának indítványozására a Szigetvári Rendőrkapitányság.
Három hétig a délnyugat afrikai Namíbiában vadászott 2011-ben Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke. A szafari költségét - amely megközelíthette a 20 millió forintot - Semjén jó barátja és vadásztársa, Pál Gyula, a 2015-ben becsődölt Buda-Cash Brókerház igazgatósági tagja fizette - értesült a Privatkopo.hu.
A nagykátai rendőrök vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást egy 19 éves helyi férfival és 20 éves társával szemben, akik egy vonaton rabolták ki a 61 éves sértettet.
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba négy migráns Röszkénél. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték őket.
A Sárbogárdi Rendőrkapitányság garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást három férfi ellen.
A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság, halált okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást - őrizetbe vétele mellett - egy 26 éves férfi ellen.