Az Érdi Rendőrkapitányságon eljárás indult rablás bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettesek ellen.
A 29 éves I. Szilvia és párja, J. István együtt nevelte a nő előző kapcsolatából született két gyerekét, a nyolcéves Eriket és a kétéves Laurát. A család embertelen körülmények között élt: a szülőknek nem volt munkájuk, folyamatosan vándoroltak, családtagoknál, barátoknál húzták meg magukat, vagy olyan albérletben, ahol az alapvető berendezés is hiányzott.
Baltával többször fejen ütötte nagymamáját egy nő Sarkadkeresztúron. Az idős asszony belehalt sérüléseibe. Az unoka ezután levette róla az arany ékszereket, amelyeket el akart adni azért, hogy pénzhez jusson. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte.
Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés és más bűncselekmény miatt 19 és 18 évi fegyházbüntetésre ítélték megismételt eljárásban azt a két férfit, akik nőismerősüket ölték meg kártyázás közben - közölte a Kaposvári Törvényszék.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIII. kerületi Rendőrkapitányság fogolyszökés miatt eljárást folytat Kozák Ferenc ellen.
Az időskorú sértett rájött, hogy nem a fiával beszél, ezért talpraesett módon a rendőrök kezére adta az elkövetőket. A bíróság egyetértett az ügyészi indítvánnyal, és a két férfi letartóztatását elrendelte - közölte az ügyészség.
A rendőrség súlyos testi sértés bűntett kísérletének gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettesek ellen - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
Arcátlan trükkökkel növelik bevételeiket Budapesten a köznyelvben „független szolgáltatóként” ismert taxishiénák. Ellopják és lekopasztják a részeg külföldi turisták bankkártyáját, illetve - szinte észrevétlenül - kisebb címletűre cserélik az utasok által átadott bankjegyeket. A megkárosítottak nagyon ritkán fordulnak a rendőrséghez, ugyanis erősen ittas állapotuk miatt többnyire nem emlékeznek az előző nap történtek részleteire, másrészt nem akarnak büntetőügyet kezdeményezni egy idegen országban - néhány tíz-, esetleg egy-két százezer forint miatt.
Az elkövetők úgy lopták el a család értékeit, hogy közben ők a szobában aludtak.
A budapesti nyomozók elfogták azt a férfi, aki életveszélyes sérülést okozott annak az ismerősének, akiről tévesen azt feltételezte, hogy ellopta táskáját - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
A Dunakeszi Rendőrkapitányság fogolyszökés miatt folytat eljárást Csicsák Zoltán ellen.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály (KR NNI) kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást egy 54 éves székesfehérvári férfivel szemben.
A fiatalkorú elkövetők viperával, gázspay-vel, más esetben késsel támadták meg a hozzájuk hasonló korú gyerekeket azért, hogy az értékeiket megszerezzék - olvasható az ügyészség közleményében.
Áldatlan állapotok uralkodnak a Budapest VII. kerületi Akácfa utcában: az Instant Club nevű szórakozóhely környékét olyan cigány származású „taxisok” lepték el, akik gusztustalanul „lerabolják” az utasokat, kábítószert terjesztenek, kifosztják az erősen ittas külföldieket. Az általuk használt gépkocsik jelentős része olyan vállalkozások tulajdonát képezik, amelyek nem rendelkeznek személytaxi-szolgáltatás végzésére feljogosító engedéllyel, míg a sofőrök többsége nem vett részt a személytaxis személyszállító alapképesítési szaktanfolyamon - tudta meg a Privatkopo.hu.
Egy 16 éves fiú - szóváltást követően - ököllel megütött egy férfit, aki ennek következtében beverte a fejét egy korlátba, majd azt a betonba ütötte - tájékoztatott a Budapesti Rendőr-főkapitányság.