Egy 43 éves férfi Budaörsön hatezer extasy tablettát vett át társától, hogy eladja, majd a kocsijába rejtette és hazavitte a tablettákat, ahol a rendőrség megtalálta a kábítószert.
Szerdán kezdődik a Központi Bűnüldözési Igazgatóság volt főigazgatójának, Kiss Ernő dandártábornoknak a büntetőpere a Fővárosi Törvényszéken. A KBI egykori nagyhatalmú vezetőjét azzal vádolják, hogy közel egymilliárd forinttal akarta lehúzni az MVM milliárdos hűtlen kezeléssel vádolt volt vezérét, Kocsis Istvánt azzal az ígérettel, hogy Pintér Sándor és Polt Péter segítségével eléri, kimossa őt a büntetőeljárásából.
Lopás és más bűncselekmények miatt jogerősen hét-hét év börtönre ítélték kedden azt a három férfit, akik 2012-ben egy drótkötéllel kirántottak a falból egy pénzkiadó automatát, Nagyvázsonyban. A Zalaegerszegi Törvényszék több mint 11 millió forint kártérítés megfizetésére is kötelezte őket.
A KR Nemzeti Nyomozó Iroda őrizetbe vette az alvilágban Brazil becenéven ismert Ferencsik Attilát, az olajügyekben elhíresült Energol Rt. egykori társtulajdonosát. Ferencsik jelenleg is őrizetben van, a nyomozók kezdeményezték előzetes letartóztatását. A férfi eddig szabadlábon védekezhetett.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság a 21 éves Z. Tibort, azt a férfit, aki a múlt héten, kedden egy kiskorú lányt kényszerített fajtalankodásra egy XIII. kerületi lépcsőházban, néhány nappal korábban pedig egy 10 éves kislányt akart megrontani, de megzavarták.
Monostorapáti családi házba tört be ismeretlen elkövető. A zajra felébredő tulajdonost megkötözte és különböző értékeivel távozott.
Pintér Sándor belügyminiszter a belgiumi terrorellenes akció miatt elrendelte a „B” készenléti fokozathoz tartozó feladatok részleges végrehajtását - közölte a Belügyminisztérium (BM), pénteken. Ugyanakkor kiemelték: Magyarország közvetlen terrorfenyegetettsége nem emelkedett.
Ötvenezer forintért csempésznek mobiltelefont a raboknak a börtönőrök. Legalábbis azok, akik a Nemzeti Védelmi Szolgálat megbízhatósági ellenőrzésein megbuktak.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztály Gyermek- és Ifjúságvédelmi Osztálya indított eljárást szexuális erőszak bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen. A rendőrség által kiadott felhívás alapján az elkövetőt egyik rokona felismerte, majd 2015. január 15-én, délelőtt bekísérte a BRFK XIII. kerületi Rendőrkapitányságára. A férfit a nyomozók őrizetbe vették.
A Kisvárdai Rendőrkapitányság rablás bűntett kísérlete elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást R. Tibor 19 éves gemzsei lakos ellen. A frissen lezárt nyomozás adatai szerint a férfi 2014. december 12-én, 17 óra körüli időben egy Kisvárdán hazafelé tartó 64 éves nő táskáját próbálta kitépni a kezéből az utcán.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szerint újabb gyermek ellen követett el szexuális erőszakot az a 20-25 év körüli fiatalember a főváros XIII. kerületében, akit december óta keresnek egy 10 éves gyerek molesztálása miatt. A gyanúsítottról fotót és egy térfigyelő kamera videofelvételét is nyilvánosságra hozott a rendőrség.
Pusztamagyaródon, az utcán vitatkozott össze egy 40 éves helyi férfival, aki napokkal korábban pofonvágta barátnőjét. A nő az ügyben magánindítványt terjesztett elő, így könnyű testi sértés vétsége miatt van folyamatban egy eljárás.
A rendőrök két órán belül elfogták, majd őrizetbe vették azt a két támadót, aki a gyanú szerint bántalmazott egy 66 éves férfit mezőkeresztesi otthonában. A férfi belehalt sérüléseibe.
Kivégezte feleségét, majd öngyilkos lett vadászfegyverével egy baranyai férfi. A tragédiát végig kellett nézniük a lány szüleinek is.