Az Államadósság-kezelő Központ minden érintett magánnyugdíj-pénztárnak visszautalta azt az összeget, amelyből megkezdhetik a reálhozamok kifizetését - olvasható a szerdai Magyar Nemzetben. A lap információi szerint a kisebb kasszák már el is kezdték a kifizetéseket, a nagyobb pénzintézetek viszont visszatartják a reálhozamokat, amíg a törvény engedi.
Három embert ölt meg a Pest megyei Valkón kedd délelőtt egy férfi, aki később öngyilkos lett - közölte a rendőrség.
Kihallgatták a Nemzeti Nyomozó Iroda volt dél-dunántúli régiós vezetőjét, Váradi Csabát, majd negyven évre titkosították az ügy iratait.
Hatala József országos rendőrfőkapitány megelégelte, hogy munkatársai a kánikulára hivatkozva kivetkezzenek magukból...
A magyar kriminológia történetének nagyasszonya lehet az a rejtélyes K. Krisztina (30), aki a világ legkönyörtelenebb drogkartelljének, a Los Zetasnak a szolgálatába szegődött, és akit a múlt hét végén fogtak el 12 társával együtt a mexikói hadsereg kommandósai.
Az egyik ózdi buszjáraton csak gázpisztollyal mernek vezetni a buszsofőrök, olyan sok atrocitás érte őket.
A bűncselekmények kezelése, a megelőzésükre tett intézkedések, a rendőri jelenlét az utcán, a szervezeten belüli fegyelem növekedése, a bűnesetek, szabálysértések elbírálásának rendjében történt változások mind-mind azt mutatják, hogy napról napra nagyobb a rend - jelentette ki a Magyar Nemzetnek adott interjújában Pintér Sándor.
Titokban lecserélték az Eclipse-ügy nyomozását korábban felügyelő ügyészt, a nyomozás kezdeti szakaszában résztvevő nyomozókat pedig azzal gyanúsítják, hogy el nem hangzott beszélgetések lehallgatási jegyzőkönyvei kerültek a nyomozati anyagok közé.
A Pesti Központi Kerületi Bíróság nem jogerősen megszüntette Tasnádi Péter előzetes letartóztatását, és lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el szerdán önbíráskodás és más bűncselekmények miatt indult büntetőügyében.
Gyanúsítottként hallgatták ki Debrecenben Gergényi Péter volt budapesti rendőrfőkapitányt a 2006-os zavargásokkal kapcsolatban.
Bukósisakot és napszemüveget viselt az a 35-40 éves férfi, aki a bokrok közé próbált tuszkolni egy nőt Hódmezővásárhely és Szeged között.
A rendőrség három orvost tart felelősnek annak a fiatalembernek a haláláért, aki tavaly nyáron belehalt a vakbélműtét után kapott fertőzésbe.
Két személyt gyanúsítanak azzal, hogy olyan mézet hoztak forgalomba, amely nem felelt meg a Magyar Élelmiszerkönyvben foglalt előírásoknak - a közölte a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI).
Még a lélegzetük is elállt délután az Árpád hídi villamosmegállóban várakozóknak: a Nemzeti Nyomozó Iroda kommandósai hangos kiáltással rohantak le három körözött férfit a péntek délutáni csúcsforgalomban úgy, hogy az elfogás alatt végig az emberek között cikáztak a fegyveres zsaruk.