A terrorelhárítás is vizsgálja a migránsok által a határnál talált elhagyott telefonok tartalmát - közölte az M1 aktuális csatorna a Terrorelhárítási Központtól (TEK) kapott válasz alapján, szerdán.
Napra pontosan 17 évvel az elkövetés után fogták el azt a nőt, akit azzal gyanúsítanak a Fejér megyei rendőrök, hogy megölte csecsemőjét. Az asszony már várta, hogy megszabaduljon szörnyű bűne terhétől.
Félmillió forint nyomravezetői díjjal keresi a rendőrség a budaörsi Frankhegy városrészen sorozatban pusztító tűzesetek okozóját. Mostanra már 30 hétvégi ház égett le a városrészben, minden bizonnyal nem véletlenül.
Vádat emeltek kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt egy miskolci pár ellen, aki elhanyagolt, és egy korábbi disznóólban nevelt két gyermeket.
A fővárosi nyomozók további személyeket azonosítottak az erzsébetvárosi garázdaság feltételezett elkövetői közül, társaikat J. László 31 éves szigetbecsei és F. Gyula 42 éves fóti lakosokat a rendőrök már elfogták - társaikat továbbra is keresik.
Házi őrizetbe kerülnek a Quaestor-ügy gyanúsítottjai. A Budai Központi Kerületi Bíróság - nem jogerősen - megszüntette az előzetes letartóztatásukat.
A fővárosi rendőrök azonosítottak négy férfit az erzsébetvárosi garázdaság feltételezett elkövetői közül, kettejüket J. László 31 éves szigetbecsei és F. Gyula 42 éves fóti lakosokat a nyomozók elfogták - társaikat továbbra is keresik.
Több mint ötezer illegális bevándorlóval szemben intézkedtek a rendőrök kedden, ebből 291 a magyar-szerb határszakaszon, 4823 a magyar-horvát határszakaszon lépett be illegálisan az országba - mondta Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője az M1 szerda reggeli műsorában.
Embercsempészés, hivatalos személy elleni erőszak és közúti veszélyeztetés miatt emelt vádat a Pestvidéki Nyomozó Ügyészség egy szerb embercsempész ellen, aki tucatnyi szírt szállítva a furgonjával nekihajtott az őt üldöző rendőrautóknak az M5-ös autópályán - közölte a Pest Megyei Főügyészség.
Őrjöngeni kezdett egy utas egy repülőgépen a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Amikor a rendőrök elvezették, a 41 éves férfi rájuk támadt.
Vádemelési javaslattal élt a rendőrség egy fiatal férfival és fiatalkorú társával szemben, akik rátámadtak miskolci otthonában egy idős emberre.
A Karcagi Rendőrkapitányság rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást két kunmadarasi lakos ellen.
Testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a Dabasi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya egy 54 éves olasz férfi ellen.
14 rendőr sérült meg szerdán, délután a röszkei határszakasznál, a szerbiai oldalon összegyűlt migránsok agresszív támadása során.