A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a tényleges életfogytig tartó fegyházbüntetés helybenhagyását indítványozta a taxisra támadó férfi ügyében.
A győri kórházból érkezett bejelentés a rendőrségre 2020. május 20-án arról, hogy ellátásra jelentkezett egy férfi, akinek bántalmazás következtében eltörött a bordája és megsérült a lépe.
Néhány napja Balmazújváros azzal vétette magát észre a médiában, hogy kiderült, vissza kell fizetnie 500 millió forintot az államnak a meghiúsult uszodaépítés miatt. Merthogy az őszi polgármester választáson a városvezetői székbe kerülő Hegedüs Péter szinte minden korábban elindított fejlesztést leállított, majd vagy elszabotálta, vagy elügyetlenkedte újraindításukat. Mindenesetre a város úgy maradt, ahogy volt. Mintha a bosszú az új polgármesternek fontosabb lett volna, mint a fejlődés.
Rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyik nyomozás egy 65 éves győrújbaráti lakos ellen.
Fényes nappal állták útját egy - párjával és kislányával a tápiószelei játszótér felé autózó - férfinak 2020. május 18-án, délután. Egy út szélén sétáló háromfős társaság két tagja hirtelen a lassan haladó kocsi elé ugrott, és megállásra kényszerítette.
A rendőrségen 2020. május 18-án egy 85 éves nyírmadai férfit tett bejelentés, amely szerint május 17-én, este egy számára ismeretlen férfi kirabolta. A bejelentést követően a rendőrök azonnal megkezdték az adatgyűjtést, és az ismeretlen elkövető felkutatását, akit rövid időn belül beazonosítottak, és elfogtak.
A Kaposvári Járási Ügyészség csoportosan és felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette és súlyos testi sértés büntette miatt nyújtott be vádiratot egy 5 fős kaposvári családdal szemben, akik Kaposváron, egy belvárosi parkolóban az élet kioltására alkalmas ütlegekkel támadtak két biztonsági őrre és egy segítségükre siető járókelőre.
A szekszárdi egyenruhások elfogták és előállították azt a 33 éves helyi férfit, aki az elmúlt hónapokban rendszeresen verte és megalázta élettársát.
A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség emberölés bűntette miatt indítványozta egy kiskunhalasi fiatalember letartóztatását, aki 2020. május 16-án - szóváltás után - egy konyhakéssel többször megszúrta a keresztapját, aki a helyszínen meghalt.
A Veszprém megyei nyomozók befejezték a vizsgálatot azzal a 49 éves férfival szemben, aki egy balatonfűzfői ház udvarán olyan súlyosan bántalmazta a sértettet, hogy az életét vesztette.
Amint arról korábban beszámoltunk: a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság büntetőeljárást folytatott embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy 28 éves dunaújvárosi férfival és egy 49 éves budapesti nővel szemben.
A járőrök Edelényben, a helyszín közelében fogták el azt a gyanúsan viselkedő fiút, aki néhány perccel korábban egy alvó ismerősét fosztotta ki.
Vádemelést javasolnak a Bács-Kiskun megyei nyomozók a 39 éves bátyai férfi ellen, aki a gyanú szerint megszúrta vejét.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya rablás bűntett és testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást Tné B. M. 59 éves, T. A. 28 éves, T. L. 22 éves derecskei lakosok és Cs. Á. 64 éves tataházai lakos ellen.
A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya életveszélyt okozó testi sértés bűntett megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást P. Gergely 20 éves, és segítségnyújtás elmulasztása vétség megalapozott gyanúja miatt H. Ádám 23 éves salgótarjáni lakosok ellen.