Trükkös módon akart tartózkodási engedélyhez jutni egy nigériai férfi.
Kórházba került egy rendőr a napokban, Budapesten, miután megkéselték. Úgy tudni, egy belvárosi szórakozóhelyen sérült meg, tisztázatlan körülmények között. Több szúrás is érte a hasán, súlyos állapotban vitték el a mentők a helyszínről. Támadója is kórházban kötött ki, rendőrök őrizték a megbilincselt férfit, aki arról próbálta meggyőzni a rá vigyázó egyenruhásokat, hogy ő ott sem volt.
Az első fokú ítélet ismertetésével elkezdődött az ároktői banda ügyének tárgyalása Szegeden csütörtök délelőtt. Az ítélet ellen az ügyész, valamint a vádlottak és védőik is fellebbeztek, így került az ügy a Fővárosi Ítélőtáblára. Az ügyben az Országos Bírói Hivatal döntésének megfelelően - hatvan másik esettel egyetemben - a Szegedi Ítélőtábla jár el.
A Fővárosi Főügyészség Jozef Rohác és Portik Tamás ellen előre kitervelten, nyereségvágyból, több emberen, sok ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés bűntette miatt vádat emelt az Aranykéz utcai robbantás ügyében a Fővárosi Törvényszéken.
„Életfogytig” tartó fegyházbüntetésre ítélte a Gyulai Törvényszék pénteken a 25 éves battonyai B. Rékát 2010 nyarán halálra kínzó három vádlottat.
Jogerősen tizennyolc év börtönbüntetéssel sújtotta a Fővárosi Ítélőtábla szerdán azt az abonyi férfi, aki 2012 nyarán közvetlen közelről fejbe lőtte tízéves, alvó kislányát. Azért ölte meg a gyermekét, mert így akart „bosszút állni” feleségén, aki el akarta hagyni.
Elfogták a rendőrök azt a 16 éves fiatalt, aki korábban elfogott társával együtt megtámadott és kirabolt egy 80 éves asszonyt, Kiskunmajsán.
Előzetes letartóztatásba került az a 32 éves bajai férfi, aki ellen több vagyon elleni bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt elfogatóparancs volt érvényben.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság III. kerületi Rendőrkapitánysága eljárást folytat szeméremsértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt K. Stefán 31 éves budapesti lakos ellen.
A nyomozók Debrecenben és Őrbottyánban fogták el azt a négy férfit és nő társukat, akik a megalapozott gyanú szerint több tucat lakásba törtek be. Négy gyanúsított előzetes letartóztatását a bíróság elrendelte.
Korábban személyesen nem ismerte gyilkosát az a 47 éves nő, akinek holttestét pénteken találta meg fia egy zuglói társasház 8. emeleti lakásában, a Kalapács utcában, azonban úgy tudni, előre megbeszélték a találkozót az interneten keresztül. A feltételezett elkövetőt 47 órán belül elfogták.
Vádlottak padjára kerül a Barátok közt egykori Hoffer Misije. A napjainkban Kiskutas polgármestereként dolgozó Halász Gábor (42) bűnszervezetben üzletszerűen elkövetett vesztegetési ügy egyik vádlottja. Azért került bajba a színészből lett polgármester, mert a vád szerint vásárolta nyelvvizsga-bizonyítványát.
Kilenc év börtönt kapott, és a járművezetéstől nyolc évre eltiltották Eva Rezesovát a négy halálos áldozattal járó baleset okozásáért. A szlovák milliomosnő ügyében másodfokon eljáró Budapest Környéki Törvényszéken csütörtök reggel hirdette ki az ítéletet Stubeczky Sarolta tanácsa.
Gyorsított eljárásban állt bíróság elé egy rendőrökre támadó román kamionos, aki múlt héten rendőröknek rontott, Nagylakon. Hivatalos személy elleni erőszakban találták bűnösnek.
Rablás bűntettének kísérlete miatt indult újabb büntetőeljárás az apátfalvi J. Katalin ellen, akinek házi őrizetét korábban elrendelte a bíróság.