A férfi szeptember 28-án ment be a Rákóczi utcában lévő dohányboltba, és tízezer forintot követelt.
A Bács-Kiskun megyei rendőrök elfogták szerdán, a fővárosban azt a férfit, akit 7 éve kerestek, összesen 8 körözés volt ellene érvényben.
Nem irányítható rakéták harci fejei tűntek el a táborfalvai lőtér területéről; a rendőrség az ügyben ismeretlen tettes ellen robbanóanyaggal vagy robbanószerrel való visszaélés miatt indított eljárást - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) és a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szerda este.
Egymilliárd forint értékű kábítószert találtak elrejtve egy üresnek jelzett macedón rendszámú kamionban a pénzügyőrök a tompai határátkelőnél - tájékoztatott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vám- és jövedéki szóvivője.
Négy évet töltött rácsok és elmeorvosok között, de most lehet, hogy újra a szabad emberek életét élheti P. Károly (43).
Elkezdődött a Szegedi Törvényszéken, kedden annak a hódmezővásárhelyi fiatalembernek a pere, aki január végén megpróbálta kirabolni a helyi rendőrkapitányságot.
Rossz címre vonultak ki a kaposvári rendőrök, miután beérkezett a riasztás a szombati siófoki ékszerboltrablásról - állítja egy Baranya megyei hírportál.
Az első- és másodrendű vádlott jogerősen kiszabott 18-18 éves szabadságvesztését helybenhagyta a Kúria. A legfelsőbb bírói fórum azonban Sztojka Iván egyik cselekményét testi sértés helyett emberölés kísérletének minősítette.
Brutális erőszakos közösülési ügyet vizsgál a rendőrség. Egy 14 éves gyereklányt kényszerített fajtalankodásra a többszörösen büntetett M. László (60) és a 16 éves barátja, Dávid. Az augusztusban történt kegyetlen tettről most szivárogtak ki részletek.
Több tagját elfogta a rendőrség annak a rablóbandának, mely baltákkal és pajszerekkel felfegyverkezve támadott meg egy zálogházat Siófokon. A reggeli rablótámadás többi gyanúsítottját még keresik.
Magas rangú exrendőr Sóvári Márk apja - hangzott el a TV2 Tények című műsorában. Sóvári Márkot azzal gyanúsítják, hogy hétfőn Gödöllőn meggyilkolt egy 32 éves nőt. A család jómódú, anyja Miskolcon a közigazgatásban dolgozik.
Közel egymilliárd forint értékű szállítmánnyal loptak el egy kamiont péntek délután Vecsés külterületén, de az elkövetők csak néhány óráig örülhettek zsákmányuknak, mert a rendőrök elfogták őket - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata.
Újabb két hónappal meghosszabbította a nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) a West Balkánban tavaly januárban történt, három halálos áldozatot követelő tragédia idején szolgálatot teljesítő rendőrségi ügyeletesek ellen.
A bíróság előzetes letartóztatásba helyezte azt a férfit, aki augusztus végén abonyi otthonukban megölte kislányát, majd öngyilkosságot kísérelt meg - közölte a Pest Megyei Főügyészség szóvivője.