A budapesti Fő utcai bíróságon éppen az előzeteséről döntöttek volna a testi sértés miatt bevitt férfinak, ám a gyanúsított kijátszotta az őt kísérő rendőrök figyelmét, és kereket oldott.
Az egyik szegedi általános iskolából érkezett bejelentés a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába, hogy az egyik diák bántalmazta tanárát 2014. szeptember 29-én, a délelőtti órákban.
A bántalmazás következtében a sértett orrcsonttörést és több zúzódásos sérülést szenvedett. A támadók közül hárman már előzetes letartóztatásban vannak, negyedik társukat keresik - közölte Varga Árpád, Jász-Nagykun-Szolnok megyei főügyész.
Olyan gyorsan elfogták a kecskeméti rendőrök a tolvajokat, hogy a párosnak még ideje sem volt levenni magáról a betörésnél használt kesztyűket és maszkot.
A Budapesti Nyomozó Ügyészség lehallgatási jegyzőkönyve szerint R. Csaba önálló bírósági végrehajtó némi „esztétikai élményt” kért egy végrehajtási eljárás alá vont adós lányától, cserébe azért, hogy közreműködjön egy beadvány elkészítésében, amellyel az adós megtámadhatja az eljárás alá vont ingatlana értékbecslését.
Egyszemélyes cellában, „barátságos” körülmények között tölti szabadságvesztését az egykori médiavállalkozó, Klivinyi Zoltán, akit mintegy 840 millió forint kárt okozó, 500 rendbeli csalásért 6 év börtönbüntetésre ítélt a bíróság - értesült a Privát Kopó. Úgy tudni, Klivinyinek azért járhat kivételes bánásmód a Gyorskocsi utcai büntetés-végrehajtási intézetben, mert védett tanúként együttműködik a nyomozószervekkel a Portik Tamás ellen indított büntetőeljárásokban.
Ma reggel, 6 óra 30 perc körüli időben - ismeretlen tettesek - megtámadtak két férfit a Budapest XVII., Újlak utcában. A csuklyát viselő támadók gázspray-vel lefújták, megkötözték a sértetteket, elvették a náluk lévő készpénzt, majd egy fehér színű kisbusszal elmenekültek a helyszínről - tájékoztatott a rendőrség.
Egy 13 éves, állami gondozott fiúval fajtalankodott, a gyerek 13 éves barátját pedig fogdosta és csókolgatta egy 60 éves kecskeméti férfi.
Minden részletre kiterjedő vallomást tett Vizoviczki László, a budapesti éjszaka császárának nevezett, korábban szórakozóhelyeket vezető vállalkozó. Állítása szerint azért fizetett többmilliós kenőpénzeket rendőrtiszteknek, mert azok zsarolták.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztály Életvédelmi Osztálya emberölés előkészülete bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást S. Sándor 71 éves budapesti lakos ellen.
Törvényes indok nélkül bilincseltek meg embereket és tartották akár 10 órán keresztül is vasra verve az izsáki rendőrőrsön azok a zsaruk, akiket Bara József agyonverésével vádolt meg az ügyészség.
A 36 éves, győri B. Ernő csütörtök reggel háromnegyed tízkor bement egy győri üzletbe, az édességsoron a kabátja alá rejtett egy doboz csokoládét, majd fizetés nélkül kiment a boltból. A biztonsági személyzet feltartóztatta a parkolóban, megvárták, amíg megérkeznek a rendőrök, akik elvitték a kapitányságra, őrizetbe vették, és kezdeményezték gyorsított bíróság elé állítását.
Csoportosan elkövetett önbíráskodás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt vádemelési javaslattal zárult a nyomozás három pécsi férfival szemben.
Mint ismeretes: a négy halálos áldozattal járó baleset okozásával vádolt Eva Rezesova ellen indult büntetőperben Stubeczky Sarolta bíró májusban Melegh Gábort kizárta a másodfokú bírósági eljárásból, úgy találva, hogy a Rezesováék által felkért műszaki szakértő nem végzett szakmailag kifogástalan munkát. „Melegh Gábor a látszatát keltette annak, hogy nem pártatlan” - indokolta döntését a bíró. A Privát Kopó birtokába jutott dokumentumokból kiderül: Melegh Gábor igazságügyi szakértő más ügyben sem végzett „szakmailag kifogástalan munkát”. Képes volt nappali világosságból éjszakai sötétséget „varázsolni”…
Egy ember meghalt Pusztamérgesen, egy másik vállalkozót pedig a földre tepertek a rendőrök, miután a NAV ellenőrei próbavásárlást tartottak a falunapon.