Gyerekjátékban elrejtve találtak kábítószert a rendőrök egy férfinál egy közúti ellenőrzés során, Budapesten, a II. kerületben.
Vádemelési javaslattal zárták a belvárosi rendőrök annak a férfinak az ügyét, aki egy étterem mosdójába zárta az egyik alkalmazottat.
Korrupciós bűncselekmény miatt emelt vádat az ügyészség egy férfi ellen, Győrben. A nyomozás adatai szerint a vádlott milliókat kért egy cég vezetőjétől, hogy azzal elsimítson a rendőrségen egy, általa kitalált büntetőügyet.
Vádemelési javaslattal zárták le a budapesti rendőrök annak a férfinak az ügyét, aki fejszével támadt volt élettársának új párjára.
A Budapest Környéki Törvényszék hét év börtönre ítélte és nyolc évre eltiltotta a közügyektől azt a férfit, aki 2015-ben megfojtott egy fiatal nőt.
Előre kitervelten, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt vádat emelt a Pest Megyei Főügyészség az ellen a férfi ellen, aki tavaly tavasszal több késszúrással megölt, majd egy erdőben elrejtett egy fiatal kakucsi lányt.
Budapest VII. kerületében 2017. november 6-án, délután, az Izabella utcában egy autó sofőrje és egy kerékpáros közlekedési konfliktus miatt szóváltásba keveredett. A vita hevében a gépkocsit vezető férfi a nála lévő gáz-riasztó fegyverrel - egy alkalommal - rálőtt a kerékpárosra, majd a helyszínről elhajtott. A kerékpárosnak a lövés következtében sérülése nem keletkezett.
A józsefvárosi nyomozók összesen 473,7 gramm, megközelítőleg 485 adag kábítószergyanús anyagot foglaltak le és vontak ki Budapest feketepiacáról.
Vádat emeltek négy kidobó ellen, akik még 2015. július 12-én, egy Budapest XIII. kerületi szórakozóhelyen lövöldöztek. Aznap a szórakozóhelyre be akart menni egy társaság. A szórakozóhelyen ekkor éppen bulit tartott valaki, aki szólt a kidobóknak, hogy a társaságot ne engedjék be, mert a csapat egyik tagjával korábban konfliktusa volt.
Gondatlan emberölés miatt emelt vádat a Fővárosi Főügyészség azzal a férfival szemben, aki tavaly ősszel olyan kábítószert adott be egy barátjának, hogy az anyagtól a sértett rosszul lett és rövid időn belül életét vesztette.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. kerületi Rendőrkapitánysága lopás bűntett gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.
Az 52 éves budapesti P. Ernő 2017. október 30-án, este besétált a Budapesti Rendőr-főkapitányság XXI. kerületi Rendőrkapitányságára, ahol elmondta, hogy 2017. október 28-án, egy Budapest XXI., Ady Endre úti lakásban megölte a 63 éves ismerősét.
Egyik alapítója volt az MDF-nek, majd a kisgazdapárt képviselő-jelöltje lett, mostanában pedig azt hallani, hogy a Jobbik színeiben indulhat a jövő évi választáson. Ő Majoros Tibor, akinek a múltjában van valami, ami nem sok büszkeségre adhat okot… Alább egy nyílt levelet teszünk közzé, az abban feltett kérdésekre várjuk a címzett válaszait.
Első fokon, az elejétől kezdődik ma a Szegedi Törvényszéken Ahmed H. pere az emlékezetes röszkei zavargás ügyében. E hétre még egy tárgyalási napot tűztek ki, csütörtökre. Ahmed H.-t a szocialisták egykori igazságügyi minisztere, Bárándy Péter védi.