A Kisvárdai Rendőrkapitányság - bűnügyi őrizetbe vétele mellett - rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást H. Krisztián 20 éves anarcsi lakos ellen.
Egy tíz évvel ezelőtti cselekménysorozat miatt indítottak tavaly októberben belső vizsgálatot egy szerzetes-nevelőtanár ellen a Pannonhalmi Főapátságban. A Pannonhalmi Főapátság annyit közölt, hogy az eljárás következtében az érintett szerzetes elhagyta a bencés rendet.
Vasárnap az országban tiltott határátlépés miatt 490 embert fogtak el a rendőrök, két esetben közokirat-hamisítás, négy gyanúsítottal szemben pedig embercsempészés miatt indult büntetőeljárás.
Az M1-esen próbáltak elfogni egy embercsempészt a rendőrök, de a férfi a rendőrautónak vezette a kisbuszát, majd elszaladt.
Tizenkét év fegyházra, illetve négy év javítóintézeti nevelésre ítélt - első fokon - a Budapest Környéki Törvényszék egy férfit és a fiát, akik éveken át megerőszakolták a család lánygyermekeit - közölte a törvényszék szóvivője.
Elfogták a Pest megyei rendőrök azt a két tizenéves fiút, akik a gyanú szerint több betörést és hasonló bűncselekményt követtek el az elmúlt napokban Tápiószecsőn és Kókán.
„Gonosz vagyok, megszállt egy démon!” - hajtogatta tegnap délután az anyaszült meztelenül, órákon keresztül sétáló nő a budapesti Nagykörúton. A hölgy pucér képe bejárta a közösségi médiát és a sajtót is.
A rendőrség elfogta azt a férfit, akinek bántalmazásába a gyanú szerint 2015 márciusában, a főváros IV. kerületében egy férfi belehalt.
Életveszélyes fejsérüléssel vittek kórházba egy 17 éves fiút a mentőszolgálat munkatársai 2015. május 17-én, hajnalban, Mátészalkáról.
A borsodi rendőrök elfogták azt a két miskolci férfit, akik csaknem egy éve prostitúciós tevékenységre hirdettek lányokat és azok jövedelemből rendszeresen részesedtek.
A Tárkányi Polgárőr Egyesület vezetője érte tetten a 22 éves helybéli férfit szombaton, aki egy fakereszttel a vállán a falu főútján sétált, kora reggel.
Édesanyja ruhásszekrényébe bújt el a rendőrök elől az a 29 éves sajóhídvégi férfi, aki egy kocsma vécéjében rabolt.
Nőket támadott meg az utcán egy 31 éves férfi, Nyíregyházán, a gyanúsítottat elfogták és őrizetbe vették, majd pszichiátriai kezelésre vitték.
Életveszélyt okozó testi sértés és más bűncselekmény miatt vádat emelt a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség egy 47 éves lajosmizsei férfi és 28 éves fia ellen, akik tavaly augusztusban félholtra vertek egy férfit, Lajosmizsén.
Az alábbi levelet eredetileg a „Civilek a cigánybűnözés ellen” Facebook-oldalon tették közzé. A szerkesztőségünkbe eljuttatott orvosi és rendőrségi dokumentumok is alátámasztják a fenyegetettség valós voltát.