Nem jogerősen két év és hat hónap börtönbüntetésre ítélte a Nyíregyházi Járásbíróság azt a férfit, aki fiatal fiúkról szerzett meg és tárolt pornográf képfelvételeket - közölte a Nyíregyházi Törvényszék.
Vádat emelt az ügyészség egy hajléktalan párral szemben, akik 2016 decemberében összeverték és kirabolták egy ugyancsak hajléktalan társukat, Győrben.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Kábítószer Bűnözés Elleni Osztálya nyomozást folytat M. Z. 43 éves bosnyák és S. M. 46 éves szerb állampolgárokkal szemben kábítószer-kereskedelem bűntette, illetve T. Tibor 41 éves pétfürdői lakossal szemben kábítószer-birtoklás bűntett megalapozott gyanúja miatt.
Hónapokon keresztül állatkísérletekhez használt nyulakat szolgáltak fel több elegáns budapesti étteremben. A több száz döglött nyúlhoz egy hulladék-megsemmisítő cég jutott hozzá egy szabályosan működő, gyógyszeripari alapanyagok előállítására szakosodott cégtől, amelyik az állati tetemek megsemmisítéséért és elszállításáért fizetett nekik.
A rendőrök elfogták azt az afgán állampolgárt, aki Budapesten, egy józsefvárosi kocsma előtt dulakodott egy férfival.
Ausztriában, egy ház lépcsője alá bebetonozva találtak rá a napokban egy Nagykanizsáról decemberben eltűnt nő, a 42 éves B. Elvira holttestére.
Szexuális erőszak miatt folytat eljárást a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya, miután március 10-én egy salgótarjáni szórakozóhely elkerített, kültéri dohányzó területe mellett, a klubon kívül egy férfi és egy lány szexuális aktusáról videófelvétel készült.
A ferencvárosi nyomozók elfogták azt a 20 éves férfit, aki rendszeresen kábítószert árult, többek között 14 év alatti iskolásoknak is.
Vádemelési javaslattal zárta le a nyomozást a rendőrség azzal a férfival szemben, aki késsel próbálta megölni válófélben lévő feleségét és saját magát is, Fehérgyarmaton.
Először megloptak, majd kiraboltak egy 72 éves férfit, Gyulán. A rendőrök elfogták azt a szegedi férfit, aki a gyanú szerint elkövette a bűncselekményeket. Három társa is őrizetben van.
Egy férfi vörösréz vásárlási lehetőséget ígérve Sopron környékére csalt két sértettet, akiktől bántalmazással vettek el 5 250 000 forint készpénzt. A gyanúsított társait keresi a rendőrség.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság IX. kerületi rendőrkapitánysága folytatott eljárást az akkor 17 éves R. László és szintén 17 éves R. Zoltán ellen új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett megalapozott gyanúja miatt.
A hajdúböszörményi rendőrök elfogták azt a férfit, aki a megalapozott gyanú szerint egy késsel megszúrta élettársát.
Az Esztergom Rendőrkapitányság garázdaság és kifosztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást egy 44, 41 és egy 30 éves esztergomi lakos ellen.
A Komáromi Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást egy 14 éves helyi fiú ellen. A gyanúsított 2017. március 10-én, délelőtt egy komáromi iskola öltözőjéből ellopott egy mobiltelefont a sértett személyes okmányaival együtt, majd sietősen távozott.