A Bács-Kiskun megyei rendőrök őrizetbe vettek egy 59 éves kiskunfélegyházi férfit, aki a megalapozott gyanú szerint bántalmazta szomszédját, aki belehalt sérüléseibe.
Két férfi trükkös módszerrel csalt ki egy 71 éves nőtől több millió forintot, a helyszínről taxival távoztak.
Két hét nyomozás után fogták el a rendőrök azt a két fiatalt, akik a hónap elején símaszkban rabolták ki egyik haragosukat, Tiszakécskén.
Gyermekpornográfia bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya C. Pál 47 éves budapesti lakossal szemben.
Az 56 éves pécsi férfi ellen emberölés bűntett kísérlete miatt indult nyomozás.
A helyszínen tetten érték a rendőrök azt a két idősebb nőt, akik magukat kormányhivatali ellenőröknek kiadva próbáltak kicsalni több százezer forintot egy belvárosi fodrászat üzemeltetőjétől.
Két férfi dulakodott egy orosházi italbolt előtt. Az egyik férfi megszerezte a másik mobiltelefonját, majd elmenekült. A rendőrök elfogták.
A Csongrád megyei nyomozók őrizetbe vettek egy marokkói férfit, aki 15 migránst szállított az általa vezetett gépkocsiban. Ellene embercsempészés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.
A debreceni rendőrök befejezték a nyomozást egy helyi férfi ellen, aki egy lányt inzultált.
Az egyik férfi az alsónadrágjában elrejtve tárolta az amfetamin-származékot és a zöld színű, kábítószergyanús növényi törmeléket.
Percek alatt elfogták a rendőrök azt a nyugdíjas korú férfit, aki késsel fenyegetőzve rabolt ki egy dohányboltot, Diósjenőn.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda kerítés és prostitúció elősegítése bűntettek elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást Zhang J. 42 éves kínai állampolgárságú férfival szemben.
Új pszichoaktív anyagot, „zsályát” áruló bűnszövetséget számoltak fel a rendőrök Kiskunfélegyházán, egy 41 éves férfit őrizetbe vettek, két társa szabadlábon védekezhet - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság.