Az ifjú férjet súlyos testi sértéssel gyanúsították meg, miután orrba vágta azt, aki kihívta a rendőrséget a lagzin korábban kitört verekedés miatt.
Hasba rúgtak egy terhes nőt a Somogy megyei Kutason, ahol tömegverekedés tört ki, hétfőn. A nő elvesztette a magzatát.
Fegyházbüntetésre ítélte első fokon a Budapest Környéki Törvényszék hétfőn egy tizennégy emberből álló bűnözői csapat tagjait, akik magukat rendőrnek kiadva, fegyverrel raboltak ki jó anyagi körülmények között élő embereket - közölte a törvényszék szóvivője.
A Karcagi Rendőrkapitányság büntetőeljárást indított egy hajdúböszörményi asszony bejelentése alapján ismeretlen tettesek ellen, akik 2014. július 20-án, a Záhony és Szolnok közötti szakaszon közlekedő vasúti szerelvényen egyedül utazó gyermekét kirabolták.
A rendőröket vasárnap, hajnalban riasztották egy balatonakarattyai vendéglőhöz. A kiérkező egyenruhások egy fiatal, eszméletlen fiút találtak a földön, akit egy őrjöngő ember rugdalva, ütögetve, kiabálva, majd egy korsó sörrel leöntve próbált „észhez téríteni”.
Fiatalok kerültek összetűzésbe a siófoki Petőfi sétányon vasárnap, hajnali 4 órakor, az indulatos szavak után repkedtek az üvegszilánkok…
Debreczeni Ferenc, az Omega dobosa és Benkő László a billentyűs azt sem tudja, miért verte agyba-főbe őket vasárnap, hajnalban a taxis, akit hívtak.
A 29 éves asszonyt veréssel fenyegette és közösülésre kényszerítette 26 éves élettársa.
Megkötözött és megerőszakolt egy 41 éves prostituáltat egy 22 esztendős főiskolás Budapesten. A gyömrői nő interneten hirdette szolgáltatásait: erotikus masszázst kínált.
Nem nyomoz a rendőrség a pedofilgyanúba keveredett Sipos Pál ügyében - tájékoztatott az ORFK Kommunikációs Szolgálata.
Hivatali vesztegetés és hivatali visszaélés miatt nem jogerősen hét, illetve öt év börtönbüntetésre ítélte a Szolnoki Törvényszék csütörtökön azt a két volt rendőrt - a Budapesti Rendőr-főkapitányság egykori beosztottjait -, akik 2008-ban és 2009-ben, a velük együttműködő rendőrökkel és közterület-felügyelőkkel, pénzért vállalkozások különböző szabálytalanságait elsimították. Az ügynek 66 vádlottja közül 47-et ítéltek el, 19-et bizonyítottság hiányában felmentettek.
W. Csaba fürdőruhás fotózásra keresett fiatal lányokat. Az interneten feladott apróhirdetésére jelentkező lánnyal egy újpalotai parkolóban találkozót, majd felvitte egy lakásba azzal az ürüggyel, hogy ott lesz a fotózás. A 30 éves férfi itatni kezdte a lányt, italába ectasyt kevert.
A Privát Kopó információja szerint - elsősorban a nagybetétesek részéről - komoly szervezkedés indult annak érdekében, hogy a működési engedélyétől július 4-én megfosztott Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet a jövőben részvénytársasági formában működő hitelintézetként folytathassa tevékenységét. Ennek érdekében a takarék vezetéséhez közel álló személyek az alábbi tartalmú „nyilatkozatot” terjesztik a tagok körében.
Enyhének tartja a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a Prisztás-gyilkosság miatt Portik Tamás elsőrendű és Hatvani István másodrendű vádlottra kiszabott 11, illetve 10 éves fegyházbüntetést, és az ítélet súlyosítását kérte a fellebbviteli bíróságnak a hétfőn átadott fellebbezésében.
Sorozatosan és durván fenyegette választottját egy negyvenes évei elején járó, korábban már büntetett nagykanizsai férfi, mert a nő elutasította közeledését.