Távollétében emelt vádat az ügyészség egy, a hatóságok elől másfél éve bujkáló férfival szemben, aki saját munkatársától csalt ki pénzt egy kamu ígérettel a Kiskunságban.
Nem létező diákok után igényelt költségvetési támogatást egy szabolcsi alapítványi fenntartású iskola, amely egy nyereményjáték segítségével jutott a személyes adatokhoz. Az elmúlt időszakban több magániskola ellen is büntetőfeljelentésre és nyomozásra került sor költségvetési csalás bűntett gyanúja miatt.
Jogerősen három és fél év, illetve négy és fél év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla kedden két férfit, akik nagy mennyiségű búza értékesítése ürügyén csaltak ki jelentős összeget egy lengyel cégtől.
Vádat emelt a Központi Nyomozó Főügyészség egy befolyással üzérkedő volt ügyvéddel szemben, aki 15 millió forintot szerzett azzal, hogy valótlanul azt állította egy szabadságvesztését töltő férfinak: hivatalos személyek megvesztegetésével segíthet neki - tájékoztatott Keresztes Imre főügyész.
Csalás miatt javasol vádemelést a rendőrség a most lezárt nyomozás eredményeként azzal a férfival szemben, aki eladott egy jóhiszemű vásárlónak egy olyan mecseki erdőt, amely nem is volt az övé.
Befejezte a nyomozást a Nemzeti Nyomozó Iroda az úgynevezett Quaestor-ügyben. Tarsoly Csaba már túl is van az iratismertetésen. A férfit továbbra is sokmilliárdos sikkasztással és csalással gyanúsítja a rendőrség. A Privát Kopó úgy tudja, Tarsoly közvetlenül bukása előtt alkut ajánlott a Fidesz vezérkarának, amelyre Orbánék nemet mondtak.
A Tatabányai Járási és Nyomozó Ügyészség nagyobb értékre elkövetett sikkasztás bűntette és más bűncselekmény miatt vádat emelt egy győri ügyvédnővel szemben.
Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség az úgynevezett amerikai kitiltási botránnyal kapcsolatos ügyben egy budapesti férfival szemben, aki azt állította az amerikai tulajdonú étolajgyártó Bunge Zrt. lobbistájának, hogy kétmilliárd forintért „el tudja intézni” az étolaj áfájának jelentős csökkentését - közölte Ibolya Tibor fővárosi főügyész.
A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmény miatt vádat emelt egy 34 éves kiskőrösi férfi ellen, aki 2011. második felében Romániából adómentesen importált gabonát adott el Magyarországon, de az értékesítés után nem fizetett be közel 60 millió forint áfát.
A Fővárosi Főügyészség vádat emelt jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt a Pesti Központi Kerületi Bíróságon a Magyar Televízió Zrt. egykori elnöke, majd stratégiatervezési és kommunikációs igazgatója ellen - közölte a fővárosi főügyész. A vádlott terhére rótt bűncselekmény a törvény szerint akár öt évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető.
Csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Monori Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya K. László 42 éves, V. László 33 éves és R. Sándor 27 éves monori lakosok ellen.
Azok után, hogy Galambos Lajos szeptember vége óta előzetes letartóztatásban van, s időközben több furcsa, a személyét érintő ügy is napvilágra került, most itt egy újabb eset, ami miatt magyarázkodnia kell. Egy nagy értékű biztosítási csalás miatt nyomoz ugyanis a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK), amely már meg is hallgatta az ügyben a trombitást.
Négy év börtönbüntetéssel sújtott szerdán a Szegedi Törvényszék egy lajosmizsei férfit, aki egy cukorkereskedelemmel kapcsolatos, több milliárd forintos áfacsalási ügyben vett részt. A vádlottat bűnsegédként elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás kísérletében és hamis magánokirat felhasználásában mondták ki bűnösnek, akit a szabadságvesztés mellett négy évre eltiltott gazdasági társaság vezető tisztségviselői posztjától is.
Üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás és hamis magánokirat felhasználása miatt javasol vádemelést a NAV egy Csongrád megyei székhelyű alapítványi iskola vezetője és egyik volt helyettese ellen - nem létező tanulók után igényeltek 330 millió forint normatív támogatást.
Jogerősen négy és fél év szabadságvesztésre súlyosította Kiss Ernő vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés miatt kiszabott büntetését a Fővárosi Ítélőtábla, csütörtökön.