Csaknem 25 ezer hamis márkajelzésű ruházati terméket foglaltak le a pénzügyőrök a napokban Nagylak térségében; az áru értéke meghaladja a 140 millió forintot - tájékoztatott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-alföldi Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatóságának sajtófelelőse.
Hűtlen kezelés gyanújával indított nyomozást a rendőrség az Erste Önkéntes és Magánnyugdíjpénztár gazdálkodásával összefüggésben - írta szombati számában a Magyar Nemzet.
Helybenhagyta az első fokon kiszabott büntetéseket a másodfokon eljáró Győri Ítélőtábla a cigánykárpótlási ügy nyolc vádlottjának ügyében, csütörtökön. Az elsőrendű vádlottat, Horváth Attilát, a győri cigány kisebbségi önkormányzat volt elnökét - jogerősen - 3 év 8 hónap börtönre ítélték üzletszerűen elkövetett, különösen nagy kárt okozó csalás bűntette és folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétsége miatt.
Nem rendelte el a bíróság a Budapest Airport (BA) Zrt. volt vezető munkatársainak és a Zóna Taxi egykori vezetőjének előzetes letartóztatását, így valamennyien szabadlábon védekezhetnek - tájékoztatta az MTI-t csütörtökön Papp Gábor ügyvéd, aki két gyanúsított védelmét is ellátja.
A Központi Nyomozó Főügyészség hivatalos közleménye szerint újabb kilenc fővel bővült a gyanúsítottak köre a fogadási csalással kapcsolatban ezen a héten, így már 39 embert gyanúsítanak, és 30-ra nőtt az érintett mérkőzések száma.
Örömlányokkal, 11 millió forint kenőpénzzel és egy autóval „fizetett” a reptéri taxitender győztese 2009-ben a repteret üzemeltető cég több vezetőjének.
Román állampolgárságú vendégmunkásokat foglalkoztat - évek óta - teljesen feketén az egyik klímatechnikai vállalkozás. Az erdélyi melósok a cég műhelyében alszanak, emberhez nem kimondottan méltó körülmények között, matracokon. Az adócsaló társaság tulajdonosai viszont nem a létminimum környékén tengődnek...
A rendőrség 1 millió 600 ezer forintos csalással gyanúsítja az egykor szebb napokat megélt énekesnőt, aki ártatlannak vallja magát.
Vesztegetés és különösen jelentős kárt okozó csalás gyanújával kedd reggel őrizetbe vette a Repülőtéri Rendőri Igazgatóság (RRI) Veres Istvánt, a Zóna Taxi vezérigazgatóját, Rényi-Vámos Krisztinát, a Budapest Airport (BA) Zrt. volt jogi igazgatóját és helyettesét, Sziebert Györgyöt, valamint Lévay Zsolt volt kereskedelmi igazgatót és egy repülőtéri adminisztrátort.
A Népszabadság információi szerint őrizetbe vették a Zóna Taxi vezérigazgatójaként, korábbról a Citadellán épült illegális épület tulajdonosaként ismert Veres István vállalkozót. Információinkat több forrás is megerősítette.
Nem tudni még, hol tárgyalják a Pécsi Tudományegyetem (PTE) gazdálkodásával összefüggő vesztegetési ügyet, három törvényszék ugyanis elfogultság miatt nem vállalná az eljárás lefolytatását.
Május eleje óta körözi az adóhivatal azt a debreceni nőt, akit több mint egymilliárd forintot csalt ki áldozataitól. Ellene már egy éve folyik büntetőeljárás csalás miatt.
Több millió forint értékben csalt ki egy banda gyógyászati eszközöket zuglói magánszemélyektől. A csalók a légtisztítókat, párásítókat, biotron lámpákat később jóval alacsonyabb áron eladták.
Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt indított nyomozást a BRFK gazdaságvédelmi főosztálya az egyik nyugdíjpénztárral szemben.
Vádemelési javaslattal zárta le a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a MÁV Informatika Zrt. ügyében hűtlen kezelés és más gazdasági bűncselekmények gyanújával indított nyomozást. A cég korábbi felső vezetését érintő ügyben a gyanú szerint legalább 73 millió forint vagyoni hátrány érte a MÁV leányvállalatát.