Őrizetbe vettek a Bács-Kiskun Megye Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztályának munkatársai egy 44 éves kiskőrösi férfit, aki módszeresen húzott le egy jómódú helyi asszonyt. A férfitól gépkocsit, ékszereket és készpénzt foglaltak le, illetve zár alá vettek ingatlanokat is.
A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség különösen jelentős kárt okozó csalás bűntette és hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt vádat emelt azzal a férfival szemben, aki a vád szerint 2009 novembere és 2010 áprilisa közötti időszakban bérházak építésére felvett, összesen 540 millió forint összegű hitelt más, ismeretlen célra használta fel.
Luxusautókat a forgalmi adó megfizetése nélkül értékesítő bűnszervezet tagjait vették őrizetbe - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A csalók által okozott kár meghaladja az 500 millió forintot.
A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekménymiatt folytat nyomozást két személlyel szemben. A férfiak elfogásában a Nemzeti Védelmi Szolgálat is közreműködött - írja a Pestiriport.hu.
A Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség vádat emelt azzal a férfival és élettársával szemben, akik a vád szerint a korábbi 180 ezer forint helyett több mint 90 milliós havi bérről kötöttek valótlan munkaszerződést, majd igényeltek baleseti táppénzt hét hónapra.
Dorogon csapott be egy ismeretlen férfi egy idős nőt. Az általa kitalált történettel több millió forintot csalt ki a sértettől.
Korrupciós bűncselekmény gyanúja miatt már a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) is nyomoz annak az adócsalás miatt februárban letartóztatott szolnoki ügyvédnek az ügyében, aki a vallomások szerint hatalmas vagyonra tett szert és csápjai országosan is behálózhatták a magyar igazságszolgáltatást. A Főügyészség birtokában csaknem százórányi hangfelvétel van, amin dr. Varga Tamás bírók, ügyészek és rendőrök neveit említi, mint akikkel bűnös viszonyt ápolt és akiknek a segítségével éveken keresztül ügyeket és nyomozásokat tudott befolyásolni. Amennyiben a „Dr. Uzsorának” is nevezett jogász igazat beszél a felvételeken, az súlyos csapást mérhet a magyar igazságszolgáltatásra - írja a Pestisracok.hu.
A Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség vádat emelt azzal a férfival szemben, aki a vád szerint közel 200 millió forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek.
Csalással gyanúsít egy 46 éves román állampolgárságú férfit a Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. Kerületi Rendőrkapitánysága.
A Miskolci Törvényszék pénzmosás miatt 1 év és 10 hónap, valamint 4 év és 3 hónap közötti szabadságvesztésre ítélt négy embert - nem jogerősen. A vádlottak - Thaiföldre szökött ismerősük kérésére - sikkasztásból származó 500 millió forintot próbáltak legalizálni. A vádlottakkal szemben vagyonelkobzást is elrendeltek, 20 és 226 millió forint közötti összegben.
Milliárdos áfacsalás gyanújával vette őrizetbe a NAV annak a Budapest és Nagykanizsa környéki bűnbandának a tagjait, akik külföldről behozott használt autók kereskedelmével foglalkoztak. A költségvetésnek okozott teljes, 1 milliárd 300 millió forintos kár megtérült.
A regionális nyomozó ügyészség előnyért hivatali helyzetével visszaélve elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmény miatt folytat nyomozást. A gyanúsítottat, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársát, bűnügyi őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását.
A szombathelyi P. Péter 2016 tavaszán, 1 hónap alatt 11 alkalommal kért pénzt egy ácsmestertől, arra való hivatkozással, hogy behajtja két adóstól a férfi által korábban nyújtott, de vissza nem fizetett 3000 ezer, illetve 4300 euro kölcsöntartozást. A bíróság megállapította, hogy a csaló semmit nem tett a pénzek visszaszerzése érdekében, viszont összesen 10 millió 128 ezer forintot „lehúzott” a sértettől, amely összeget saját céljaira fordította. A P. által okozott kár a mai napig nem térült meg.
A fővárosi nyomozók mintegy fél éves nyomozómunkája vezetett a bűnszövetségben dolgozó tíz személy elfogásához, akiket csalással és közokirat-hamisítással gyanúsítanak a Budapesti Rendőr-főkapitányság Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztály munkatársai.Több, mint 80 millió forint kárt okoztak.
Mások rászorult helyzetét kihasználva nyújtott kölcsönöket - aránytalan mértékű kamatot felszámítva - a 43 éves istvándi férfi, akit a nyomozók őrizetbe vettek és előterjesztést tettek letartóztatása indítványozására.