Jogerősen felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt a Győri Ítélőtábla hét embert, akik a Nitrokémia fűzfői gyártelepén végzett, a veszélyes hulladék ártalmatlanítását célzó munkákkal kapcsolatban fiktív számlákkal az áfabevételt 66 millió forinttal, a társasági adóból származó bevételt pedig 42 millió forinttal csökkentették - tájékoztatta az ítélőtábla sajtószóvivője kedden.
Jogerősen letöltendő szabadságvesztéssel sújtott a Pécsi Ítélőtábla kedden egy felszámolóbiztost és egy ügyvédet, akik kedvezőbb eljárást ígértek egy vállalkozónak cége felszámolásával összefüggésben 2009-ben, Pécsen.
Nemzetközi összefogás eredményeképpen, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bűnügyi Főigazgatóságának vezetésével az EU keleti határain, közúton beérkező több tízezer darab hamis ruhaneműt, parfümöt és csempészett cigarettát sikerült lefoglalni 23 ország vámosainak. Az akció eredménye, hogy 1 millió eurót meghaladó értékű hamis áru nem érte el az uniós piacokat.
A Magyar Telekom (MT) igazgatósága jóváhagyta az elvi megállapodást az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyeletének (SEC) hivatalával arról, hogy egyezség útján zárják le az MT-vel kapcsolatban indított vizsgálatot - tette közzé a társaság pénteken a honlapján.
Zalatnay Saroltát újra rabosították, azaz ujjlenyomatot vettek tőle és rendőrségi fotó készült róla. Egy volt hitelezője jelentette fel.
Harminc vádlottja van annak a büntetőpernek, amely kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés és más bűncselekmények miatt szerdán kezdődött a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróságon.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi osztálya vádemelési javaslattal fejezett be egy különösen nagy kárt okozó, bűnszövetségben, üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett csalás bűntett megalapozott gyanújával, egy pénzintézet feljelentése alapján elrendelt nyomozást.
Majdnem 900 milliót csaltak el azok a cégek, amelyek fiktív számlákat fogadtak be két számlagyártól. Országszerte száz nyomozó tartott házkutatást, a cégek vagyonát lefoglalták, így az okozott kár vélhetően teljes egészében megtérül. Ráadásul pénzátadás közben tetten is érték a számlákkal manipuláló feleket.
Újabb uzsorásokkal szemben indított eljárást a rendőrség Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. A négy gyanúsított az úgynevezett uzsorakölcsönökkel a megfélemlített sértettek rászorult helyzetét használta ki, így súlyos nélkülözésnek tették ki őket és családtagjaikat. Többek között élelmiszereket is adtak kölcsön uzsorára, például 4 csirkeszárny 2000 forintba került a klánnál.
540 millió forint. Ennyi kárt okoztak a bankkártyahamisítók, hackerek és más, bankkártyákkal visszaélő bűnözők 2010-ben az ártatlan áldozatoknak és ezáltal a bankoknak hazánkban a Magyar Nemzeti Bank adatai szerint. Az összeg nem csekély, és ráadásul egyre többet hallani ezekről a visszaélésekről - a hamisítók, csalók nem riadnak vissza a legelvetemültebb módszerektől sem.
Több mint kilencezer hamis márkajelzésű órát foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyomozói csütörtökön, Budapesten, különböző bevásárlóközpontokban - közölte a Magyar Televízió híradója.
A Kolompár Orbán és társai ellen folyó büntetőper szerdai tárgyalási napján a bíróság elrendelte Kolompár László másodrendű vádlott letartóztatását, mert többször nem jelent meg a kitűzött tárgyaláson, és nem volt elérhető - tájékoztatott Sárközy Szabolcs, a Bács-Kiskun Megyei Bíróság szóvivője.
A Katonai Főügyészség elfogatóparancsa alapján vette őrizetbe az osztrák rendőrség Jakubinyi Róbertet, az Egymásért-ügy elítéltje, Földesi-Szabó László volt üzlettársát - értesült a Magyar Nemzet.
A pénzügyőrök Rajkánál feltartóztattak egy gyanús mosószer-szállítmányt, a pénzügyi nyomozók pedig egy nap alatt kiderítették, hol a hamis mosószer gyártásának és terítésének központja. A közös akcióval egy szlovák kapcsolattal működő mosószer-hamisító hálózatot sikerült megakasztani.
Felgyorsulhat őszig a nyomozás a fővárosnál, az önkormányzati cégeknél és beruházásoknál folyó eljárásokban - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője a Magyar Nemzettel.