Négy uniós országban egy bűnszervezet összesen 57 tagját fogták el - közölte az uniós ügyészségi együttműködési szervezet. Az Eurojust közleménye szerint a szervezet nagyszabású áfacsalás ügyében volt érintett, a tagokat - akik Magyarország mellett több uniós tagállamban is tevékenykedtek - Belgiumban, Németországban, Spanyolországban és Portugáliában tartóztatták le.
A brit bűnügyi hatóság átadta a magyar rendőrségnek azt a nőt, aki több mint 90 ügyféllel valótlan tartalmú életbiztosításokat kötött a jutalék megszerzése céljából.
Megkezdődött ötvenhárom, korrupcióval vádolt záhonyi határrendész büntetőügyének tárgyalása a Fővárosi Törvényszéken, csütörtökön. Az ügyészség szerint a vádlottak 2015-ben a magyar-ukrán határon pénz fogadtak el azért, hogy eltekintsenek a szabálysértések miatti hivatalos eljárásoktól.
A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást egy sülysápi férfival szemben, akit Romániában fogtak el. A feltételezett elkövetőt bűnügyi őrizetbe vették - közölte a rendőrség.
A gyanú szerint 200 millió forint adót csalt el egy tizenegy emberből álló borral kereskedő és fuvarozással foglalkozó bűnszervezet: ügyüket vádemelési javaslattal adták át a Bács-Kiskun Megyei Főügyészségnek. A NAV dél-alföldi pénzügyi nyomozói a cég vezetője és öt társa ellen bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás, míg további öt ember ellen költségvetési csalás miatt javasoltak vádemelést.
Több rendbeli internetes csalás miatt emelt vádat az ügyészség egy férfi és élettársa ellen, Hajdúböszörményben.
A Kalocsai Rendőrkapitányság 2016. április 20-án nyomozást rendelt el ismeretlen tettes ellen, aki a gyanú szerint weboldalakon különböző műszaki termékeket hirdetett, ám a sértettek a megrendelt árut a vételár átutalása után soha nem kapták meg.
Vádat emelt az ügyészség egy Somogy megyei ügyvéddel szemben, mert több mint 226 millió forint jövedelem után mulasztott el adót fizetni.
Őrizetbe vették a Nemzeti Adó- és Vámhivatal dél-alföldi pénzügyi nyomozói annak a bűnszervezetnek a vezetőit és tagjait, amely több mint hárommilliárd forintról állított ki fiktív számlákat - tájékoztatott a NAV.
Még márciusban felfüggesztette a Buda-Cash Brókerház ügyében milliárdos sikkasztás, csalás és pénzmosás miatt folytatott elkülönített nyomozást a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) - tájékoztatta a PestiSrácok.hu-t Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője, hozzátéve, hogy az ügyben emellett jogsegélykérelemmel fordultak egy külföldi hatóság felé.
Tizenkét évi börtönbüntetésre ítélték első fokon a Debreceni Járásbíróságon Kiss Sándort, az Ebesi KKSE volt elnökét kétmilliárdos brókercsalás miatt, majd azonnal le is tartóztatták. Az ügy 559 károsultja futhat a pénze után, mert a milliárdoknak nyoma veszett.
Visszaeső internetes csaló ellen emeltek vádat Kaposváron, az elkövető több mint egy éven át árult nem létező telefonokat, és ez idő alatt legalább 45 embert vert át.
Költségvetési csalás miatt javasol vádemelést a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Nyugat-Dunántúli Bűnügyi Igazgatósága tizenegy emberrel szemben, akik a gyanú szerint őrzésvédelmi és egyéb betanított munkák szervezésével félmilliárd forintos kárt okoztak az állami büdzsének.
A férfi alig három hónapig dolgozott a Magyar Posta Zrt. betanított kézbesítőjeként.
Közel félmillió forintot és arany ékszereket csalt ki két idős asszonytól egy férfi, a budapesti rendőrök vádemelési javaslattal zárták le a nyomozást.