A Repülőtéri Rendőri Igazgatóság (RRI) hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen a Főtaxi és a repülőtér közötti szerződésekkel összefüggésben - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata hétfőn az MTI-t.
Pénzt fogadott el egy anyakönyvi kivonat soron kívüli kiállításáért a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal egyik ügyintézője. A fiatal nőt a vesztegetési pénz átvételekor fogták el a csapdát állító Nemzeti Védelmi Szolgálat és a rendőrség munkatársai.
Szorongatják a befektetők a nemrég lebukott milliárdos pilótajáték ügynökeit, a pénzüket szeretnék visszakapni. A ki nem fizetett befektetők között nehézfiúk is vannak, például egy olajos alvilághoz köthető „vállalkozó”, aki egymaga 700 ezer eurót akart megfialtatni a két csalóval.
Szabadlábra helyezte a Győri Törvényszék Imhof Gábort, a Pécsi Tudományegyetem egykori gazdasági főigazgatóját, akit folytatólagosan, üzletszerűen elkövetett csalás, vesztegetés és más súlyos bűncselekmények elkövetésével vádol az ügyészség.
Hűtlen kezeléssel vádolják meg Csapó Tamás filmstúdió-vezetőt és két társát. Az ügyészség szerint a honvédelmi tárca médiacégének egykori irányítójaként csaknem hetvenmillió forinttal károsította meg a honvédséget.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) megállapítása szerint fiktív számlákat állított a könyvelésébe az a budapesti székhelyű magánnyomozó cég, amely két volt rendőrtiszt tulajdonában áll. A Nyomolvasó Kft. 2009-ben és 2010-ben összesen több mint 15 millió forint értékben fogadott be hamis, valótlan tartalmú számlákat, amelyekkel összefüggésben mintegy 3 millió forinttal csökkentette a befizetendő áfa összegét - értesült a Privát Kopó.
Jogtalan adókedvezmények igénybevételével és szabálytalan bérkifizetéssel akarta csökkenteni költségeit a Dunántúl egyik legnagyobb lapkiadója - közölte a Nemzeti Adó-és Vámhivatal Közép-dunántúli regionális bűnügyi igazgatósága sajtóreferense, szerdán. Ráskai Rita tájékoztatása szerint emiatt az államot összesen 22,5 millió forint kár érte.
A bűnszervezet egyik feltételezett irányítóját és egyik brókerét már elfogták, az ügyben további gyanúsítások, őrizetbe vételek várhatók. A csalók által okozott kár több milliárd forintra rúghat.
Ismeretlen tettes ellen eljárást indított a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) gazdaságvédelmi főosztálya különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés elkövetésének gyanúja miatt a Magyar Állami Operaházban történtek miatt.
A sértett az egyik internetes portálon megrendelt egy játékkonzolt, ráadásul előre ki is fizette, az eladó azonban átvágta.
Megszüntette a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a nyomozást a „nagymamától kapott” százmilliók ügyében Gáspár Győző ellen.
A vádirat szerint a Nagymester Kft. vezetője összesen 62 millió forint értékű fiktív számlát vásárolt egy erre szakosodott „számlagyártól”. Az ügynek kilenc vádlottja van.
Befejeződött a nyomozás a pécsi püspökség gazdasági tevékenységével kapcsolatban hűtlen kezelés és más bűncselekmények elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozás, az ügyiratot vádemelési javaslattal megküldték a Somogy Megyei Főügyészségre - tájékoztatott a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata.
A Privát Kopó értesülése szerint nyomozati alkut ajánlott a bűnügyi hatóságnak a november 6-án őrizetbe vett, és két nappal később előzetes letartóztatásba helyezett Haskó Béla, a Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet volt elnöke.