Tagadta bűnösségét a MÁV Általános Biztosító Egyesület milliárdos sikkasztással, hűtlen kezeléssel vádolt egykori vezetője a Fővárosi Bíróságon kedden megkezdődött büntetőperben.
Több mint félmilliárd forint kárt okozott az államnak az a bűnszervezet, amelyik a dél-alföldi régióból és a fővárosból számlagyárat irányítva gazdasági társaságok áfacsalásában közreműködött. A csoport három irányítójának előzetes letartóztatását nemrég rendelte el a Kecskeméti Városi Bíróság.
A horvát tőkepiaci felügyelet (HANFA) feljelentése alapján büntetőeljárás indított a horvát főügyészség (DORH) a Mol néhány vezetője ellen. Mások mellett Hernádi Zsolt, a Mol és Áldott Zoltán, az INA vezérigazgatója ellen indult eljárás, „bennfentes információkkal való visszaélés” miatt, idézte az MTI a horvát Novi Listet.
Újsághirdetésben árulta az illegálisan előállított pálinkát egy Borsod megyei, felsőnyárádi férfi, aki ellen jövedéki orgazdaság miatt indult eljárás - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Észak-magyarországi Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatóságának sajtóreferense.
Huszonöt, feketén foglalkoztatott munkásra bukkantak a hatóság ellenőrei egy gyöngyösi élelmiszer-feldolgozó üzemben.
Csalás miatt nyomoz a rendőrség az egyik biztosító munkatársának ügyében, aki hírek szerint a Központi Nyomozó Főügyészség vezetőjének, Keresztes Imrének az élettársa, a nő fia pedig a Budapesti Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi nyomozója. A főügyészségnél cáfolják az élettársi kapcsolatot, csupán a főügyész „hölgyismerősének” titulálják az asszonyt, és jelezték, hogy a főügyész is az ügy károsultjának tekinthető. A nyomozás egyelőre ismeretlen tettes ellen folyik.
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnökéhez fordult Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos, azt kérve, hogy az ÁSZ folytasson le vizsgálatot a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerződéskötési gyakorlatával kapcsolatosan.
Nyomozást rendelt el a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság az október 5-i Siófok-Pécsi MFC labdarúgó Ligakupa-mérkőzéssel kapcsolatban felmerült fogadási csalás ügyében.
A privatkopo.hu értesülése szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csődbűncselekmény és számvitel rendjének megsértésével gyanúsítja dr. Bródy Pétert, a felszámolás alatt álló Budapest Televízió Tömegkommunikációs Zrt. volt ügyvezető igazgatóját, a társaság tulajdonosát.
Üzletszerűen, bűnszövetségben elkövetett vesztegetés és hivatali visszaélés miatt indított eljárást a rendőrség az ellen a munkavédelmi felügyelővel szemben, aki múlt év elejétől kezdve több esetben fogadott el kenőpénzt munkavédelmi bírságok elengedésének fejében.
Több mint 3,5 milliárd forintos áfacsalás megalapozott gyanúja miatt előzetes letartóztatásba helyeztek nyolc embert. A súlyos pénzügyi bűncselekményt elkövető céghálózat központi szereplője a CBA-üzletlánchoz tartozó, elsősorban győri és mosonmagyaróvári boltokat működtető, 1991 óta a piacon lévő Delikát Kft. Az elkövetőkre akár 20 év börtön is várhat.
Mintegy 900 millió forintos kárt okozott az államnak egy nyolc tagból, álló őrző-védő tevékenységet folytató cégcsoport Komárom-Esztergom megyében. A csoport két ügyvezetőjét a napokban letartóztatták - tájékoztatott a Nemzeti Adó- Vámhivatal Közép-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense.
Több gazdasági társaság tíz vezető tisztségviselőjét, tulajdonosát, illetve alkalmazottját hallgatta ki gyanúsítottként kedden a rendőrség a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF) működésével kapcsolatos nyomozás során.
Elfogtak a rendőrök egy 45 éves férfit a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szomályán, akit azzal gyanúsítanak, hogy több helybelinek is uzsorakamatra adott kölcsönt. Az uzsora-bűncselekménnyel és zsarolással gyanúsított férfit előzetes letartóztatásba helyezték.
Csapó Gábort bűnsegédként jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel gyanúsítja a Központi Nyomozó Főügyészség. A vízilabdázó érthetetlennek tartja a gyanúsítást, amelyet az ügyészség az utolsó pillanatban terjesztett elő a BKV 2,8 millió forintos reklámmegállapodása miatt.