Jogerősen felmentette a Fővárosi Ítélőtábla a csalással és hűtlen kezeléssel vádolt Kovács Lajost, a Főtáv volt vezérigazgatóját - erősítette meg az információt dr. Papp Gábor ügyvéd. A másodfokon eljáró bíróság helyben hagyta a Fővárosi Törvényszék bűncselekmény hiányára hivatkozó felmentő ítéletét.
A képen látható férfi egy Tolna megyében talált bankkártyáról vett fel készpénzt, Pécsen.
„A privatkopo.hu weboldalán 2015 december 21-én, „Fegyverrel fenyegetőzhetett a Vidák lány kifosztója” címmel megjelent internetes újságcikkben - amelyet a fullank.com portáltól vett át, másodközlést alkalmazva, a forrás feltüntetésével a privatkopo.hu - többek között az volt olvasható, hogy L. László régóta ismert figurája Győrnek, továbbá, hogy rendszeresen hivatkozni szokott Kucsora Ferenc, Sinka Zoltán, Árpási Béla, Lucskai Ferenc személyekre, akik L. szerint rendőrök, NAV-osok, akikkel jóban van, és akikkel mindent eltud intézni.
Jelentős kárt okozó, folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt vádat emelt a Győri Járási és Nyomozó Ügyészség egy mosonmagyaróvári takarékszövetkezet kirendeltségvezetője ellen, a kár több mint 27 millió forint - tájékoztatott a Győr-Moson-Sopron megyei főügyész, szerdán. A kár több mint 27 millió forint.
Az Orosházi Rendőrkapitányság csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy 37 éves pusztaföldvári nő ellen, aki 2014-ben és 2015-ben több százezer forintot csalt ki egy ismerősétől. A rendőrség vádemelést javasol a nővel szemben.
Vádat emelt az ügyészség egy férfi ellen, aki segítőivel közösen csalással próbált uniós támogatáshoz jutni egy fiktív innovációs fejlesztéshez; az illetők ellen az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) tett feljelentést.
Őrizetbe vették egy ipari repceolajjal kereskedő dunántúli szövetkezet vezetőjét és társait, akik a gyanú szerint több mint 65 millió forint áfát csaltak el - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), szerdán.
A Csongrád Megyei Főügyészség vádat emelt azzal a hódmezővásárhelyi férfival szemben, aki egy helybeli cég keretében több mint százmillió forint nagyságban okozott kárt az állami költségvetésnek általános forgalmi adó adónemben.
Február elején zárhatja le a nyomozást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a több külföldi és magyar céget is érintő, mintegy 18 milliárd forintnyi kárt okozó áfacsalás-sorozat ügyében. A Privát Kopó értesülése szerint a bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás gyanúja miatt indult büntetőeljárásnak jelenleg 33 gyanúsítottja van. A szövevényes ügyben felbukkant az amerikai Bunge Zrt., illetve a szocialistákkal bizalmas viszonyt ápolt, furcsa körülmények között elhunyt Welsz Tamás neve is. A NAV Bűnügyi Főigazgatósága a Privát Kopó 2014 szeptemberében megjelent tényfeltáró cikkét követően rendelt el nyomozást az ügyben.
Költségvetési csalás bűntett elkövetése miatt áll vádlottként a Pesti Központi Kerületi Bíróság előtt a Best Reisen Utazási Iroda volt ügyvezető-tulajdonosa, Ali Ben Hamrouni - értesült a Privát Kopó. A tunéziai származású férfit az ügyészség azzal vádolja, hogy az alkalmazotti munkabérek jelentős részét éveken keresztül a közterhek megfizetése nélkül, az adóhivatal elől eltitkoltan fizette ki a cég munkatársainak.
Amennyiben interneten árulja dolgait, fizessen a bevételek után adót, mert különben úgy jár, mint az a tatabányai nő, aki ellen üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette miatt emelt vádat a járásbíróság.
Költségvetési csalással vádol hat személyt a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség, a társaság által működtetett cég éveken keresztül nullás bevallásokat nyújtott be, miközben az unión belül mintegy félmilliárd forintos forgalmat bonyolítottak - tájékoztatta a vádhatóság a Privát Kopót.
A Privát Kopó értesülése szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bűnügyi Főigazgatósága, illetve regionális bűnügyi igazgatóságai 2016-ban is kiemelt figyelmet szentelnek a költségvetési csalások leleplezésére. Ezen belül is komoly hangsúlyt kap a munkáltatással összefüggésben elkövetett bűncselekmények felderítése. Az alábbiakban a költségvetési csalás bűntett jogi fogalmát boncolgatja bűnügyi portálunk.
Gyorsított eljárásban ítélte el a bíróság azt a férfit, aki ismert kaszkadőrnek adta ki magát, és erre hivatkozva csalt ki különböző összegeket.
Részben megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla büntetőtanácsa az adócsalás bűntette és más bűncselekmény miatt J. Norbert és társa ellen indított büntetőügyben a Szegedi Törvényszék első fokon meghozott ítéletét: a két áfacsalót több évre börtönbe küldte.