Sikkasztás vétségének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Mezőkövesdi Rendőrkapitányság a 37 éves B. Zoltánné emődi lakossal szemben, aki ellen 2013 februárjában tett feljelentést több megkárosított szülő.
A NAV Bűnügyi sajtóirodája megerősítette: Szlovákiában két napja elfogták a január óta milliárdos csalásért körözött győrszentiváni „színesfémkereskedőt”, Vidák Mátét. Az általános szabályok szerint egy-két hónap múlva Magyarországra szállíthatják a csalót.
Különösen nagy kárt okozó bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett csalás és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Fővárosi Főügyészség egy biztosítási csalássorozat ügyében. Egy férfi és 103 társa 2006 és 2009 között 42 balesetet rendeztek meg, majd több százmillió forint biztosítási pénzt vettek fel.
Valótlan személyi adatokkal és hamis okiratok felhasználásával vásárolt akciós mobiltelefonokat egy férfi Hódmezővásárhelyen. A gyanú szerint a csalót a csomagokat kézbesítő futár is segítette.
Az ügyben tavaly nyáron indult nyomozás, ám a nő annyi embert vert át, hogy az ügy felgöngyölítése csaknem egy évig tartott. A csalássorozat mögött egy 46 éves ajkai nő áll, aki többektől pénzt csalt ki.
Rács mögött maradhat az a négy, egykori vezető beosztású főtiszt, akiket a tavaly nyáron kirobbant rendőrségi vesztegetési botrányban a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) indítványára helyeztek előzetes letartóztatásba.
Szabadlábon védekezhet tovább a fogadási csalással meggyanúsított korábbi egri futballista, Németh Norbert, akit a mezőkövesdi csapat edzőtáborozása során vettek őrizetbe a nyomozók.
Négy személy ellen indult nyomozás a mezőkövesdi takarékszövetkezetnél történt sikkasztás miatt - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője az MTI-vel.
Csak a lebukásuk előtti két napban kétszáz telefonhívást bonyolított le egy fiatal nő, aki két férfi társával milliókat csalt ki idős zalai és Vas megyei áldozataitól, azt állítva, hogy a hívottak hozzátartozója súlyos beteg.
Vádemelési javaslattal zárta a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KRNNI) a vesztegetés miatt indított nyomozást egy budapesti autósiskola vezetőjével, valamint román és magyar társaival szemben, akik 2008 és 2010 között ezer és ezernégyszáz euró közötti összegért adtak jogosítványt román állampolgároknak úgy, hogy azok nem rendelkeztek sem gyakorlati, sem elméleti ismeretekkel.
Akár zágrábi vizsgálati fogságban is találhatja magát Hernádi Zsolt Mol-vezér. A horvát ügyészség ugyanis nem adja fel: továbbra is gyanúsítottként akarja meghallgatni a Sanader-féle vesztegetési ügyben. A horvát EU-csatlakozás után Zágrábnak új aduja van az ügyben.
A Kecskemét honlapjának beszámolója szerint a gárda mai edzése előtt a Központi Nyomozó Főügyészség munkatársai előállították Borszéki Csabát, a lila-fehérek játékosát. Nem hivatalos információk szerint az intézkedésre fogadási csalások gyanújával került sor. A Központi Nyomozó Főügyészség a mai napon ugyancsak őrizetbe vette, majd gyanúsítottként hallgatta ki Németh Norbertet, az Egri FC volt, a Mezőkövesd jelenlegi futballistáját.
Vádemelési javaslattal zárta le egy takarékpénztár három korábbi munkatársával szemben a hűtlen kezelés megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) korrupciós és gazdasági bűnözés elleni főosztálya - közölte a rendőrség.
A Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztálya vádemelési javaslatot tett az ellen a 33 éves rohodi férfi ellen, aki 718 személytől mintegy 315 millió forintot csalt ki egy nem létező tőzsdei befektetés ígéretével.
Hamis számlákkal 2,5 milliárd forint forgalmi adót csalt el az a cégcsoport, amely Szlovákiából beszerzett termékeket forgalmazott Magyarországon - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken. A pénzügyi nyomozók egyebek mellett 16 értékes autót, 11 ingatlant, valamint 25 ezer eurót foglaltak le a cégcsoportot irányítók lakásán.