Helybenhagyta a Pécsi Ítélőtábla pénteken jogerősen annak a férfinak a büntetését, akit korábban öt év börtönbüntetéssel sújtottak, mert nem fizette két, 2009-ben lízingelt kamion díját, és a járműveket nem szolgáltatta vissza.
Vádemelést javasol a rendőrség Rényi-Vámos Krisztina, a Budapest Airport és Sziebert György, a BKV volt jogi igazgatója ellen. Az iratokat csütörtökön küldték meg a Fővárosi Főügyészségnek.
A luxusautós városnézésről nem kaptak nyugtát, és kiderült, hogy a sofőrt is feketén alkalmazták.
A három év börtönre ítélt egykori munkaerő-közvetítő a bíróságon azzal védekezett, hogy elvesztek a számlái.
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) szerint a feltárt tények megalapozzák a hűtlen kezelés gyanúját a BKV-nál, mert a 2005-ben és 2006-ban lízingelt járművek kapcsán több mint félmilliárdos vagyoni hátrány keletkezett.
Hétfőn állnak első alkalommal bíróság elé annak a bandának tagjai, akik az elmúlt években összesen 900 millió forint támogatást csaltak össze egy fiktív magyar focicsapatra.
Harmincmillió forint értékben foglalt le hamis márkajelzéssel ellátott karkötőket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Egy adóellenőrnő buktatott le egy zsebre dolgozó plasztikai sebészt - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szombat reggel. A közlemény szerint egy neves sebészről van szó, aki 900 ezer forintot vett át, de nem adott számlát. A NAV több hasonló ellenőrzésre készül a luxusszolgáltatást végzők körében.
Vagyonosodási vizsgálatot kilátásba helyező, fiktív adóhatósági idézések segítségével csaltak ki vállalkozóktól közel húszmillió forintot annak a hattagú társaságnak a tagjai, akikre kettőtől négy és fél évig terjedő börtönbüntetést szabott ki pénteki, nem jogerős ítéletében a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság.
Az utóbbi idők legmagasabb értékű adócsalását leplezték le a múlt héten a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói; a költségvetés kára egymilliárd forint, ez az elkövetők vagyonának lefoglalásával teljes egészében megtérült - mondta Sárközi Alexandra, a NAV szóvivője.
2008-ban és 2009-ben analfabéta vagy minimális iskolázottságú román állampolgárok jutottak Magyarországon jogosulatlanul, kenőpénz fejében gépkocsivezetői engedélyhez. Romániában korábban tíz ember ellen emeltek vádat, most Magyarországon is tíz gyanúsítottja van az ügynek.
Munkáltatással összefüggő vélelmezett bűncselekmények gyanújával - ismeretlen tettes ellen - rendelt el nyomozást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal az Őrmester Nyrt.-nél. Úgy tudjuk, az adónyomozók még szerda este szállták meg az Őrmester XIV. kerületi központját és több telephelyét, számítógépeket, adathordozókat és különböző dokumentumokat foglaltak le.
A 38 éves férfi dupla áron adott különböző élelmiszereket rászorulóknak hitelbe - közölte a rendőrség.
Újabb uniós ügyletnek álcázott áfacsalást derítettek fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-Dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatóságának pénzügyi nyomozói. A módszer nem ismeretlen: egy szlovák gazdasági társaság nevében európai értékesítésre, ennél fogva áfamentesen vásároltak gabonát, amit azonban belföldön, áfával növelt áron adtak el.
Vádemelési javaslattal lezárta Tribuszer Zoltánné ügyét a Baranya Megyei Rendőr-főpkapitányság, és átadta az iratokat a Komlói Városi Ügyészségnek - nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Petréteiné Malomsoki Csilla, a megyei főügyészség szóvivője.