Az ügyészség kedden sikkasztás bűntette miatt elrendelte a nyomozást az Alexandra könyvesboltokat üzemeltető Rainbow Üzletlánc Kft. tevékenységével összefüggésben
Két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a bíróság azt a Budapesten élő bolgár állampolgárt, aki kedvező pénzváltást ígért több sértettnek, majd figyelmetlenségüket kihasználva az átadott pénzkötegben kisebb címletű pénzeket, vagy jóval alacsonyabb értékű külföldi pénzt helyezett el.
Csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztálya T. Árpád 66 éves külföldi állampolgár ellen.
Jogerősen hét év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla egy pusztaföldvári gabonakereskedőt, aki több mint 200 millió forint általános forgalmi adót nem fizetett meg. A táblabíróság folytatólagosan elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettében és más bűncselekményekben mondta ki bűnösnek a 42 esztendős férfit.
Vádemelési javaslattal fejezte be a nyomozást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közép-dunántúli bűnügyi igazgatósága azon bűnszervezet tagjai ellen, akik elektronikai és háztartási gépek kereskedelmével több, mint 2 milliárd forinttal károsították meg a költségvetést - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
A Pécsi Rendőrkapitányság csalás, lopás, sikkasztás és hamis magánokirat felhasználása miatt nyomozott egy 48 éves pécsi férfi ellen, aki 2015-től kezdődően házassági ajánlatokkal csalt ki kisebb-nagyobb pénzösszegeket három asszonytól.
Vádemelési javaslattal fejezte be a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság (BKMRFK) Gazdaságvédelmi Osztálya a különösen nagy kárt okozó csalás bűntett kísérlete miatt P. Tibor 54 éves és Cs. Attila 41 éves kecskeméti lakosokkal szemben 2016 júniusában indított büntetőeljárást.
Előzetes letartóztatásba került csütörtökön egy pécsi nő, aki a gyanú szerint több embernek 18 millió forintot meghaladó kárt okozott - közölte a Pécsi Törvényszék. A gyanúsított politikai kapcsolatrendszerére hivatkozva tévesztette meg a károsultakat.
Vádat emeltek egy szegedi ügyvéddel szemben, aki tizenegy ügyfelének mintegy 55 millió forintját sikkasztotta el - tájékoztatott a Csongrád Megyei Főügyészség.
Őrző-védő cégek vezetőit sújtotta két év három hónap és hat év közötti börtönbüntetéssel csütörtökön - jogerősen - a Szegedi Ítélőtábla, mert a vádlottak hosszú időn keresztül fiktív alvállalkozói hálózatot működtetve nem fizettek be több százmillió forint adót.
Fiktív számlákat kínált gazdasági társaságoknak jutalék ellenében egy budapesti könyvelőiroda. Az ügynek összesen tizenöt gyanúsítottja van. A könyvelőiroda vezetőjével szemben bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette miatt javasolnak vádemelést.
A két gyanúsított magasabb áron értékesítette az utazási iroda által kínált utakat, amivel kárt okoztak az ügyfeleknek.
A Dombóvári Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást folytatott csalás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy helyi lakos ellen.
Börtönben végrehajtandó szabadságvesztést, közügyektől eltiltást és félmillió forint összegig pénzbeni vagyonelkobzás kiszabását indítványozva emelt vádat Galambos Lajos zenész ellen az ügyészség. A trombitást jelentős értékre, társtettesként elkövetett lopás bűntettével, gazdálkodó szervezet részére tevékenységet végző, önálló intézkedésre jogosult személlyel kapcsolatban elkövetett vesztegetés bűntettével vádolják.