Amióta két hónapja meggyanúsították, ügyében nem történt semmi - hangsúlyozta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal volt munkatársa, aki szerint ő nem követett el jogsértést.
A legfőbb ügyész tájékoztatása szerint hivatali visszaélés, adócsalás és csalás bűntettének gyanúját keltik azok az adatok, amelyek a volt adóhivatali munkatárs, Horváth András által tett feljelentés nyomozása során eddig felmerültek. Polt Péter ezt egy írásbeli képviselői kérdésre adott válaszában közölte, amely pénteken került fel az Országgyűlés honlapjára. A legfőbb ügyészhez Schiffer András és Vágó Gábor LMP-s politikusok fordultak.
A nyomozás adatai szerint 2 milliárd forintnyi kárt okozott egy élelmiszer-kereskedelemmel foglalkozó bűnszervezet - tájékoztatott a NAV bűnügyi szóvivője. Sárközi Alexandra közölte: a bűnszervezetre egyszerre több mint ötven helyszínen, 200 pénzügyi nyomozó, adórevizor és pénzügyőr járőr csapott le. Az akció során 22 millió forint készpénzt, valamint 145 millió forint értékben nagy értékű gépkocsikat, motorkerékpárokat, karórákat foglaltak le. Az érintett cégek, illetve a gyanúsítottak bankszámláit és az elkövetők ingatlanjait zárolták, összesen, mintegy 800 millió forint értékben.
A főügyészség közleménye szerint K. A. 2007 előtt cégeket alapíttatott vádlott-társaival, de a vállalkozások tevékenysége során keletkező adó- és járulékfizetési kötelezettségeket nem teljesítették, a hasznot pedig szétosztották.
Vádemelési javaslattal zárta le a nyomozást a rendőrség azzal a kamionossal szemben, aki 800 liter propángázt fejtett le saját céljaira a rábízott tartálykocsiból, Herceghalomban.
Két és félmilliárd forintot zárolt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az egyik hipermarketlánc húsipari beszállítójánál, mivel a gyanú szerint négymilliárd forintos éves forgalma ellenére nullás áfabevallásokat nyújtott be.
Egy hitelintézet feljelentése alapján indult büntetőeljárás csalás és magánokirat-hamisítás bűncselekmények elkövetésének gyanúja miatt a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztályán.
Azonnali készpénzt és kedvezményes törlesztésű hitelt ígértek, megbízási díjat is kértek, ám hitelt már nem folyósítottak azok az emberek, akik ellen most vádat emelt az ügyészség. Tevékenységüket újságokban hirdették, több mint háromezer, nehéz helyzetben lévő ügyfelet csaptak be.
A Nemzeti Nyomozó Iroda nevében csalnak ki pénzt internetes csalók. A csalók a felnőtt tartalmakat közlő oldalak látogatóit egy www.police block kezdetű magyar nyelvű oldalra viszik. Majd többek közt a Nemzeti Nyomozó Iroda és a Nemzeti Védelmi Szolgálat nevével visszaélve, hivatalosnak tűnő módon közlik, hogy az oldal blokkolva van, az adatok mentésre kerültek, mivel a látogató megsértette a Btk. tiltott pornográf felvételekre vonatkozó szabályait. Mivel úgy látják, hogy ez most fordult elő először, ezért „csak” 25.000 forintra büntetik meg az áldozatot.
Vádat emelt a kaposvári ügyészség egy Zala megyei férfi ellen, aki több mint tízmillió forintot csalt ki ismerőseitől, befektetési ígéretekkel, ám saját céljaira fordította az így szerzett összeget.
Általános és egységes elektronikus számlázási és könyvelési rendszer kiépítése lehetne az egyik megoldás az áfacsalás megakadályozására - mondta Sors László, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) bűnügyi elnökhelyettese. Tavaly több mint 1400 esetben indult nyomozás áfacsalás miatt, a felderített ügyek szereplői nagyjából 79 milliárd forint kárt okoztak az államnak.
Ügyvédi visszaélés és sikkasztás miatt újabb nyomozást indított a Budapesti Nyomozó Ügyészség dr. Ruttner György ügyvéd egyik ügyfelének feljelentése alapján. Információnkat hivatalosan is megerősítették. Úgy tudni, ez a bűnügy több mint 40 millió forintról szól.
Miközben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal adatai szerint radikálisan nőtt a pénzmosás elleni bejelentések száma, a hivatal a bankok kötelezettségévé tenné, hogy ellenőrizzék a stabilitás megtakarítási számlára érkező pénzek tisztaságát.
Közel 350 millió forintot zárolt, 5 ingatlant és 6 gépjárművet foglalt le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) annál a cukor- és étolaj-kereskedelmi cégcsoportnál, ahol az alapos gyanú szerint 3,5 milliárd forinttal károsították meg a magyar államot.
A NAV egyik magas rangú tisztjét is megvesztegette a milliárdos áfacsalási ügy gyanúsítottja, aki most a Karib-tengeren sütteti a hasát. A férfi egy általa is kreált cégcsoport eszmei irányítójaként tonnaszám szerzett be cukrot és étolajat Szlovákiából. A magyar üzletek - többnyire hipermarketek - polcaira azt követően kerültek ki ezek a termékek, hogy több cégen is átfuttatták őket. Legalábbis papíron. T. Zoltán alezredest már elfogták. Úgy tudni, nyomozati ügyekről adott ki információkat F. Attilának és társának, R. Barnabásnak, amiért busás jutalmat várt el.