Föld és eszközök nélküli őstermelőtől vásárolt költségszámlákkal mintegy 160 millió forint kárt okozott a költségvetésnek egy Csongrád megyei vállalkozás. A Dél-alföldi Régió pénzügyi nyomozói vádemelést javasolnak a Csongrád Megyei Főügyészségnek az általuk kiderített több rendbeli adócsalás miatt.
Őrizetbe vették és kezdeményezik előzetes letartóztatását annak a 18 éves prostituált lánynak, aki a megalapozott gyanú szerint előbb különféle ürügyekkel pénzt csalt ki, később pedig zsarolta az egyik kuncsaftját Nyíregyházán - közölte a rendőrség.
A Fővárosi Bíróság első fokú, nem jogerős ítéletében kedden 2 év börtönbüntetésre, 3 év közügyektől és 3 év gépjárművezető-oktatói tevékenységtől való eltiltásra ítélt, továbbá 153 ezer forint megfizetésre kötelezett egy gépjárművezető-oktatót, aki a vád szerint a sikeres vizsga letételéért pénzt kért tanítványaitól.
A Vöröskereszt égisze alatt gyűjtött használt ruhát egy Fejér megyei cég, amely azonban a több mint ezer tonna ruha nagy részét eladta, a bevételből pedig kilónként jelképes összeget adott a segélyszervezetnek. A saját hasznát gyarapító társaság, visszaélve a Vöröskereszt nevével, kihasználta az adományozók segítő szándékát, ráadásul jogtalan adócsökkentéssel megkárosította az államot. Az adóellenőrök vizsgálata azonban mindenre fényt derített.
Kocsis István, a Magyar Villamos Művek (MVM) volt vezetője Gyurcsány Ferencre, Szilvásy Györgyre és Kóka Jánosra tett terhelő vallomást - értesült a Magyar Nemzet. Az MVM hűtlen kezeléssel gyanúsított volt vezérigazgatója szerint az állami cégnél nem ő, hanem az ellene fellépők okoztak több száz milliárdos vagyoni hátrányt.
Több tonnányi fémet foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Girincsen, egy engedély nélkül üzemelő fémtelepen - közölte a NAV Észak-magyarországi Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatóságának sajtóreferense szombaton az MTI-vel.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) bűnügyi elnökhelyettese lapunknak úgy fogalmazott: a Legfelsőbb Bíróság (LB) állásfoglalása annak lehetőségét teremtheti meg, hogy a hatóságok valamennyi adócsalótól elvonják a jogellenesen, az állam megkárosításával megszerzett összegeket. Sors László kifejtette, hogy a büntető törvénykönyv nem határozza meg azokat a vagyontárgyakat, amelyeket az igazságszolgáltatás elvonhat az adócsalóktól.
Feljelentést tett a keszthelyi kastélymúzeum új, fideszes igazgatója ismeretlen tettes ellen, miután az általa indított vizsgálat súlyos pénzügyi szabálytalanságokat talált. Az akció célpontja az előd, a nemrég 27 év után azonnali hatállyal menesztett Czoma László, egykor MSZMP-s, majd független országgyűlési képviselő, a múzeum alapítója.
Csökkent a feltárt feketefoglalkoztatás az első félévben Magyarországon; az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) ellenőrzései mintegy 7.500 munkavállalót érintően tártak fel munkaszerződés és bejelentés nélküli munkavégzést, míg a tavalyi első hat hónapban több mint 19.000 dolgozót alkalmaztak feketén.
Újabb adócsalásra derített fényt a közelmúltban az adóhatóság; a revizorok a hagyományos ellenőrzési eszközöket és a korszerű információtechnológiai módszereket együttesen alkalmazva fülelték le azt a vendéglátóipari tevékenységet folytató adózót, aki az elmúlt két évben összesen 33 millió forint bevételt titkolt el.
Üzletszerűen elkövetett csalás gyanúja miatt nyomoz a városi rendőrkapitányság egy múlt hónap elején bezárt soproni hotel ügyében - közölte a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.
A Nyíregyházi Rendőrkapitányság Bűnügyi osztálya az elmúlt napokban bűnszövetségben elkövetett uzsora-bűncselekmény bűntettének elkövetése miatt fogott el és hallgatott ki gyanúsítottként négy nyíregyházi személyt.
Tanúként hallgatta ki az ügyészség Draskovics Tibor volt pénzügyminisztert és Karl Imre volt szocialista országgyűlési képviselőt - értesült az MTI-Hírcentrum. A gyanú szerint a Paksi Atomerőmű 48 millió forintot fizetett ki egy értéktelen tanulmányért; a megbízás aláírása idején Draskovics Tibor a tulajdonos Magyar Villamos Művek (MVM) igazgatóságának elnöke, míg Karl Imre a testület tagja volt.