Jogerősen két év fegyházbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla szerdán azt a férfit, aki megpróbálta megvesztegetni a gyulai börtön egyik tisztjét, hogy így kerüljön másik fegyintézetbe.
Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség egy 45 éves férfi ellen, aki 2016-ban azt ígérte 42 éves ismerősének, hogy pénzért, az önkormányzatnál dolgozó állítólagos kapcsolata révén segít hozzájutni egy Budapest XIV. kerületi, önkormányzati tulajdonú lakáshoz.
A gyanú szerint a feltételezett elkövető egy kitalált balesetre hivatkozva akart kicsalni kétmillió forintot egy budapesti férfitől; ő azonban a pénz átadása helyett értesítette a BRFK XVI. kerületi rendőreit.
Már csak néhány fontos tanú meghallgatása van hátra a Gyurcsány-kormány polgári elhárításának volt vezetői vesztegetési perében, majd perbeszédek következnek és január végén ítélet is várható a megismételt elsőfokú eljárásban. A vád szerint Galambos Lajost és Gyarmati Györgyöt százmilliókkal vesztegette meg Jakubinyi Róbert.
A Lenti Rendőrkapitányság csalás vétség elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást öt fő román állampolgárral szemben. Egy áruház parkolójában egyikük - adománygyűjtésre hivatkozva - több embert megszólított, és tőlük pénzt kért fogyatékos gyermekek részére.
Hosszas operatív nyomozás után csapott le a NAV Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága a szinte családi vállalkozásban működtetett győri Roma Kisebbségi Önkormányzatot irányító H. család tagjaira. A nyomozó hatóság hat feljelentés után kezdett el vizsgálódni, a pénzügyi nyomozók üzletszerűen elkövetett költségvetési csalásra, és más gazdasági bűncselekményekre gyanakodnak. Az államnak okozott kár meghaladhatja a 800 millió forintot. Ám, ami történt, az túlmutat a gyanúban megfogalmazott tényeken. Az eseményeket átszövik a helyi politikai érdekek, valamint lépten-nyomon felsejlik a kiszolgáltatott, választási csalásra kényszerített és a sajátjaik által kizsákmányolt cigány közösség sorsa.
Sikkasztás miatt emelt vádat a Komlói Járási Ügyészség egy nő ellen, aki társasházak közös képviselőjeként több mint 170 millió forintos kárt okozott öt év alatt - közölte a Baranya megyei főügyész.
Letartóztatásba helyezte a bíróság azt a férfit, aki valótlan örökségre hivatkozva több mint 23,5 millió forintot csalt ki egy Csongrád megyei nyugalmazott plébánostól.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság bűnügyes kollégái elfogták azt a párost, akik segítségével egy új módszerrel tévesztettek és károsítottak meg idős embereket.
Orvosnak adták ki magukat és halálos betegségeket diagnosztizáltak, majd az általuk felkínált silány minőségű termékek megvásárlása fejében ígértek gyógyulást idős embereknek azok a vádlottak, akiknek büntetőpere a héten kezdődött a Szombathelyi Járásbíróságon - tájékoztatott a Szombathelyi Törvényszék.
A bíróság 30 napra elrendelte egy nő letartóztatását, aki - bűnszervezet irányításával - közel egymilliárd forintnyi áfát csalt el - közölte a Pécsi Törvényszék.
Egyre zavarosabbnak tűnik Póczik József egykori válogatott futballista magyarázkodása abban a zsarolási ügyben, amelynek célpontja Győr azóta lemondott polgármestere, Borkai Zsolt volt. A Privatkopo.hu most időrendi sorrendbe teszi azokat az eseményeket, amelyeknek Póczik - elmondása szerint - részese volt, azok alapján, amiket a férfi az elmúlt napokban a sajtónak nyilatkozott. Közben a bűnügyi portál megtudta, létezik egy hangfelvétel, amelyen Póczik „közvetítőnek” aposztrofálja magát, és pénzt kér Borkai ügyvédjétől a kompromittáló fotókért cserébe.
Megszólalt a volt válogatott labdarúgó, akit a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda zsarolás bűntett kísérletével gyanúsít a volt győri polgármester, Borkai Zsolt szexvideós ügyében. Póczik József tagadta, hogy korábban megzsarolta volna az azóta lemondott városvezetőt és annak ügyvédjét, dr. Rákosfalvy Zoltánt. Az egykori futballista azt mondta, „nem is érti, hogyan került az ügybe”. Segítünk.
Kényes ügyben nyomoz a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda: hétfőn zsarolás és más bűncselekmények gyanúja miatt több személyt, köztük a korábbi válogatott labdarúgót, P. Józsefet is előállították - írja a Nemzeti Sport Online. A Privatkopo.hu értesülése szerint Borkai ügyvédje - az ex-labdarúgó felbukkanása előtt - másnak már több tízmillió forintot fizetett a szexvideókért, ezért visszautasították a férfi ajánlatát.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói befejezték annak a férfinak az ügyét, aki egy újpesti idős asszonytól több mint egymillió forint értékben pénzt és ékszereket csalt ki. P. Ottóval szemben vádemelés várható.