Az egyenruhások egy autó csomagterében több ezer doboz, zárjegy nélküli cigarettát találtak. A vietnámi férfi 300 ezer forintot ajánlott fel a ferencvárosi rendőröknek, amennyiben eltekintenek az intézkedéstől - tájékoztatott a nyomozóhatóság.
A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya csalás kísérlet bűntett és 123 rendbeli közokirat-hamisítás vétség gyanúja miatt indított egy 47 éves egri nő és egy 51 éves miskolci férfi ellen.
Vádat emelt az ügyészség azzal a győri férfival szemben, aki pénzért próbálta visszavásárolni bevont jogosítványát egy hivatalos személynek számító állami tisztviselőtől.
A Szentendrei Rendőrkapitányságon indult nyomozás csalás bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettesek ellen.
Vádat emelt az ügyészség egy Heves megyei férfi ellen, aki gyanútlan vásárlókat csapott be ugyanannak az autónak a többszöri eladása útján.
Kedden - óriási NAV-razzia során - derült fény arra, hogy a leállt Mall.hu is érintett egy komplett céghálót magában foglaló 4,5 milliárd forintos kárt okozó csalássorozatban. Az akcióban több mint 39 autót, 42 millió forintot foglaltak le. A hatóság szerdán beszámolt az akció különös részleteiről.
Fiktív számlákkal több, mint négyszázmillió forint áfát akart visszaigényelni egy dél-alföldi férfi. Az adóhivatal tájékoztatása szerint a bűncselekményhez egy számlagyár biztosította a hamis számlákat, de a NAV Bács-Kiskun megyei revizorai és dél-alföldi pénzügyi nyomozói leleplezték a csalást. A férfi a fiktív iratok szerint napelemparkokhoz való napelemekkel és geotextíliával kereskedett, magyar cégektől vásárolt és cseh társaságoknak adott el.
Ahogy arról a Privatkopo.hu néhány napja beszámolt, színlelt foglalkoztatási és számlázási láncolatot biztosító bűnszervezetek irányítói és működtetői ellen indított büntetőeljárást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bűnügyi Főigazgatósága. A pénzügyi nyomozók - szervezett akció keretében - tizenöt személyt vettek őrizetbe, köztük a bűnszervezet irányítóit, több tagját, valamint a szolgáltatásaikat igénybe vevő egyik vagyonvédelmi cég két vezetőjét.
A Csongrádi Rendőrkapitányság vádemelést javasol egy szentesi nővel és férfival szemben, akik pénzt csaltak ki egy idős, helybeli férfitől.
Színlelt foglalkoztatási és számlázási láncolatot biztosító bűnszervezetek irányítói és működtető ellen indított eljárást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bűnügyi Főigazgatósága. A legalább 2001 óta tartó, milliárdos költségvetési csalás ügyében fokozott ügyészi felügyelettel zajlik a nyomozás.
A világhálón ismerkedett és azoktól, akik válaszoltak a társkereső hirdetéseire, elkérte a bankkártyájuk adatait egy Békés megyei férfi. Az adatokkal mobiltelefonos fizetési rendszerhez csatlakozott és mások számlájára vásárolt. A rendőrség őrizetbe vette.
Hétfőn megkezdődik a Kun-Mediátor-ügy tárgyalása a Szolnoki Törvényszéken. A büntetőper egyetlen vádlottja Dobrai Sándorné volt cégvezető, aki az ügyészség szerint a pénzügyi jogsértések sorozatát követte el, 767 embert csapott be, több mint 12 milliárd forinttal károsította meg őket. A 64 éves karcagi nő másfél évtizeden át folytatta csalássorozatát.
Vádemelési javaslattal zárták a terézvárosi nyomozók annak a tíz gyanúsítottnak az ügyét, akik hitelezés ígéretével csaltak ki pénzt ügyfeleiktől.
Fesztiválszervezők ellen nyomoz a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága: egy Fejér megyei férfi és két társa eltitkolta a belépőkből származó bevétel egy részét, amivel a költségvetésnek több mint 360 millió forint vagyoni hátrányt okozott.
Üzletszerűen elkövetett csalás miatt emelt vádat az ügyészség egy többszörösen büntetett előéletű férfival szemben, aki álnéven jelentkezett egy, az interneten eladásra meghirdetett karóráért, majd miután megegyezést színlelt az eladóval, nem fizette ki a megbeszélt árat.