Kedd hajnalban a NAV pénzügyi nyomozói akciófilmbe illő rajtaütést hajtottak végre Pécs-Hirden, értesült a Dunántúli Napló. A lap már akkor is úgy tudta, hogy egy ismert baranyai, főként Pécsett tevékenykedő baranyai család házánál jártak. Az információk szerint egy, elsősorban fémkereskedéssel, másrészt vendéglátással foglalkozó családi vállalkozás tagjaira csaptak le a pécsi pénzügyi nyomozók.
Az MSZP szerint vélelmezhető, hogy a későbbi győztesek érdekeinek figyelembevételével írták ki a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) pályázatát a szélessávú körzethálózatok fejlesztésére. A szocialisták ezért a pályázatok újraértékelését sürgetik.
Különösen jelentős kárt okozó csalás kísérletének alapos gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a Demokratikus Koalíció egy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) által kiírt pályázat ügyében.
Több százmilliárd forintnyi adót titkolnak el évente az ,,ügyeskedők" az adóhatóság elől, ezért indokolt, hogy minél inkább kiszélesítsük az adózók körét - közölte tegnap Varga Árpád, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnökhelyettese.
Hűtlen kezelés bűntettének megalapozott gyanúja miatt vádemelési javaslattal zárta le a postaszékház eladása és az új székház bérlése ügyében elrendelt nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság korrupciós és gazdasági bűnözés elleni főosztálya.
Fiktív vállalkozások, adócsalás céljából létrehozott társaságok és köztartozást felhalmozó céglovagok után kutatnak az állami szervezetek. Az adóhivatal tavaly százezernél is több társaságot világított át. A hatóság 1500 fiktív céget vont ki a gazdasági életből, harmincezer kockázatosnak tartott vállalkozásnál ellenőrizte tüzetesen a törvényes feltételek meglétét, s 1300 céget helyezett felügyelet alá.
Csalás, okirat-hamisítás és sikkasztás gyanúja miatt 2011 óta folyt rendőrségi nyomozás a debreceni tanítóképző főiskola volt rektora ellen. Az ügy a napokban vádemelési javaslattal került az ügyészségre.
Lezárta a nyomozást a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság az önfeljelentő pécsi ügyvéd ügyében. Csalás miatt tettek vádemelési javaslatot. Úgy tudjuk, több száz károsultja van az ügynek, akik összesen több százmillió forintot nem kaptak meg.
Gyermekjáték-hamisítókat leplezett le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Kazincbarcikán. Az elkövetők távol-keleti olcsó játékokat vásároltak bizonylatok nélkül, majd ismert gyártók címkéivel látták el és adták el őket többszörös áron - tájékoztatta a NAV Észak-magyarországi Regionális Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense az MTI-t.
Koporsóvásárláson, ravatalozó építésen, halottszállító autó adás-vételén nyerészkedett a volt pécsi temetőigazgató a vád szerint. Összesen 56,3 millió forintot tett zsebre. Egy vállalkozó volt az igazgató bűntársa az ügyészség szerint. Így ketten ültek a vádlottak padján a Pécsi Törvényszéken.
Már a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda korrupció és gazdasági bűnözés elleni főosztálya kiemelt ügyek osztálya nyomoz az Aegon, az Erste és az AXA magánnyugdíjpénztárait érintő feljelentések ügyében.
Vesztegetést állítva elkövetett hivatali befolyással üzérkedés miatt emelt vádat két férfi ellen a Somogy Megyei Főügyészség. A vádlottak egy előzetes letartóztatásban lévő, adócsalással gyanúsított személy szabadlábra helyezését ígérték - harmincmillióért.
Közel másfél milliárddal károsította meg az államot két Fejér megyei vállalkozó - közölte Ráskai Rita, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Közép-dunántúli Regionális Igazgatóságának szóvivője.
Nagyobb kárt okozó, folytatólagosan elkövetett csalás bűntettével vádolja a Budaörsi Járási Ügyészség Zalatnay Sarolta énekesnőt. A vádiratot már megküldték az illetékes bíróságnak - közölte a Pest Megyei Főügyészség szóvivője az MTI-vel.